A magyar kardcsapat győzött Madridban

Shares

madridi_aranycsapat_440A magyarok győzelmével ért véget a férfi kardozók csapatversenye a madridi világkupa-fordulón.

A Szilágyi Áron, Iliász Nikolász, Szatmári András, Decsi Tamás összeállítású együttes a negyeddöntőbe jutásért a fehéroroszokat verte 45-36-ra, majd az olimpiai bajnok, 2014-ben vb-ezüstérmes dél-koreaiak ellen aratott kiélezett csatában egytusos, 45-44-es győzelmet. A verseny honlapja szerint az ázsiaiak – akiktől a magyarok tavaly, a kazanyi világbajnokságon az elődöntőben kikaptak – az ötödik pár után már 25-15-re vezettek, de a következő asszót Szilágyi 11-5-re megnyerte, ezzel ismét szorossá tette a mérkőzést. A folytatásban Decsi faragott még egy tust a hátrányból, majd Szatmári kettővel kikapott, zárásként viszont Szilágyi megint parádézott, a tavaly vb-döntős Gu Bon Gilt 10-4-re verve fordított 35-40-ről.

Ezt követően a németeknél 45-37-re, majd a döntőben az olaszoknál 45-40-re bizonyultak jobbnak a magyarok.

A mostani hétvégén kezdődött meg a vívók 11 hónapos selejtezős időszaka a 2016-os riói olimpiára. A pontszerzési lehetőség egyszerre indult mind a hat szakág számára, a többiben azonban nem jutott magyar a legjobb nyolc közé a vasárnapi csapatküzdelmekben. Szombaton Boczkó Gábor egyéniben ezüstérmet nyert Párizsban, hatalmas, 324 fős mezőnyben.

A jövő évi olimpián férfi kardban és női tőrben nem rendeznek csapatversenyeket, így ezekben csak egyéniben lehet kvótát szerezni.

(MTI)