A magyar női csapat 11. az első nap után

Shares

torna_Böczögő Dorina, közeliA magyar női válogatott a 11. helyen áll az első nap után a csapatverseny selejtezőjében a tornászok nanningi világbajnokságán.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a Makra Noémi, Böczögő Dorina, Csillag Tünde, Divéky Luca, Romhányi Eszter, Horváth Enikő összeállítású együttes a nap utolsó, hatodik csoportjában volt érdekelt, s az első három szeren kifejezetten jól teljesítettek a versenyzők, csupán a gerenda sikerült gyengébben. Az utolsó szerről Makra, Böczögő és Divéky is leesett.

A magyar csapat 207,278 ponttal zárta a napot, ez lényegesen jobb annál, amennyit legutóbbi szereplésekor, a 2011-es tokiói vb-indulásakor szerzett. Három éve 203,654 ponttal végeztek a magyarok.

A Kínában zajló vb egyfajta előkvalifikáció, csapatban ugyanis a legjobb 24-be kell kerülni ahhoz, hogy a 2015-ös világbajnokságon is részt vehessen a válogatott, s ott már olimpiai kvótát lehet majd szerezni.

A csapat Nanningban hat fővel szerepelt, öt versenyző léphetett egy-egy szerhez, és négynek az eredménye számított. Az egyéni összetett fináléba a legjobb 24 tornász kerül.

(MTI)