A magyaroknak és osztrák válogatott fiának egyidejűleg drukkol Szilágyi István

Shares

Szilágyi István, Kovács Péter_JP

   Egyik legjobb barátjával, Kovács Péterrel

Ha van az életben egészen speciális helyzet, akkor azt Szilágyi István szerdán este fogja megélni. Az egykor Tökölről indult, a Ferencváros játékosaként 231 válogatottság, két olimpiai részvétel mellett a világválogatottságig is eljutott „Szacsa” ugyanis 28 évig tartó osztrák vendégszereplést követően 2012-ben végleg hazatelepült. Kisebbik fia, a 35 éves Viktor viszont jelenleg is az osztrák válogatottat erősíti. Így Szilágyi-papa mindkét oldalon érdekelt lesz a sok mindent eldöntő kézilabda Eb-összecsapáson.

Szilágyi István, Hoffman Pál_JP

 Hoffman Pál polgármestertől átveszi a Tököl díszpolgára kitüntetést

A mindig jó kedélyű Szilágyit osztrák kalandjai helyett most inkább a dániai Európa-bajnokságról szerzett eddigi benyomásairól kérdezte a jochapress.hu – először pedig a Dánia-Magyarország meccsen látottakról.

„Azt kell mondanom, Mocsai Lajos jó taktikát választott, játékosai pedig maximálisan igyekeztek betartani azt” – így Szilágyi István. „Nem rohantak a mieink, küzdöttek becsülettel, amennyire erejükből futotta. Azért volt egy olyan érzésem, hogy a dánok duzzadó önbizalmával szemben a magyarokban tudat alatt egy kicsit benne volt az, hogy ezt a találkozót nem nyerhetik meg. Ahhoz nagyobb önbizalom mellett számos dolognak másként kellett volna történnie. Például a meglehetősen passzív támadások helyett sokkal több keresztmozgásra lett volna szükség, mert így elég kiismerhetőek voltak a szándékaink. A szélsőket sem foglalkoztatták eléggé a belsők, a beálló pozícióban pedig különösen nagy a különbség a három dán és a mieink között. Mindehhez még jött, hogy a dánoknak gyakorlatilag nem volt gyenge pontjuk, a kapuban pedig rendre extra teljesítményt nyújt a kitűnő Landin.”

– Ha az egyéni teljesítményeket nézi, kiket tart magyar részről kiemelésre érdemesnek?

„Nekem nagyon tetszik Lékai Máté játéka, akit sajnálatosan visszavetett a betegsége. Hasonlóan kellemes benyomást okozott Ancsin Gábor, aki Nagy László távollétében sokkal több játéklehetőséget kapott és élni is tudott vele. Még egy szóra visszakanyarodva a védekezésre, szerintem nem volt piros lap értékű az az ütközés, amelyért Ilyés Ferencet végleg száműzték, s aki hiányzott is a továbbiakban a védelem tengelyéből. Összességében pedig azt kell kiemelnem, hogy a csapat nagyon együtt van, a játékosok mindent beleadnak, pozitív benyomást hagynak maguk mögött.

– Nézzük a következő ellenfelet, Ausztriát, melynek válogatottja csak másodszor jutott ki az Európa-bajnokságra, és amely csoportjából továbbjutva, nem kis meglepetésre csak egy góllal maradt alul a világbajnok spanyolokkal szemben.

„Az osztrák kézilabdázás lassan, de folyamatosan fejlődik. Jelenleg például már nyolc, olyan játékosuk van a válogatottban, akik a legerősebb európai pontvadászat, a német Bundesliga valamelyik csapatában állnak szerződés alatt. A spanyolok ellen nagyon jól játszottak, de rengeteget kivett belőlük a meccs. Az ilyen sorozatterhelésekhez még nem elég erősek, de előbb-utóbb erre a fordulatszámra is eljutnak majd.”

Szilágyi Viktor akcióban

– Akkor beszéljünk arról, hogy Viktor fia – aki az ugyancsak a Bundesligában szereplő Bergische Handball Club játékosa – szerdán este a magyarok ellen lép pályára. A papa ilyenkor vajon kinek drukkol és mit vár a mérkőzéstől?

„Komolyan gondolom, hogy a magyarok az esélyesebbek. Többek között azért is, mert rutinosabbak és ez esetben az ő kispadjuk a hosszabb. Ami az én hozzáállásomat illeti, elsősorban a magyaroknak drukkolok, de azért is szorítok, hogy a fiam minél jobb teljesítménnyel tegye emlékezetessé számomra ezt a 60 percet.”