A Millennium bejutott a negyeddöntőbe

Shares
Budapest, 2017. augusztus 8. Benedek Tibor, a Millennium csapatnéven induló magyar válogatott játékosa (j) és az olasz Fabrizio Musetti a masters korosztályú vizes világbajnokság vízilabdatornájának Millennium - Pallanuoto Milano A.S. Dilett mérkőzésén a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. augusztus 8-án. MTI Fotó: Czagány Balázs

Benedek Tibor, a Millennium csapatnéven induló magyar válogatott játékosa (j) és az olasz Fabrizio Musetti a masters korosztályú vizes világbajnokság vízilabdatornájának Millennium – Pallanuoto Milano A.S. Dilett mérkőzésén a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában. MTI Fotó: Czagány Balázs

Második mérkőzését is megnyerte a masters vizes vébén Millennium néven szereplő magyar „all star” vízilabda-válogatott.

Kedden tizenöt magyar csapat szállt vízbe, közülük kilenc nyert, egy pedig döntetlent ért el, míg az amerikai Blue Thunder színeiben szereplő Kásás Zoltán két mérkőzés után már öt gólnál jár, kedden ráadásul első sikerét is megszerezte az együttes.

Este pedig érkezett a fő attrakció, a Millennium, az aranycsapatot ezúttal is hatalmas szeretet fogadta, és pontosan erre lehet számítani majd pénteken, szombaton és vasárnap. A legendák most is odatették magukat, győzelmükhöz nem fért kétség. Látványos gólokban ezúttal sem volt hiány, a vízben és a kispadon is a jókedv volt az úr.

Hirdetés

Amikor pedig egy csapat látványosan és mosolyogva játszik, akkor a nézők is remekül szórakoznak.

Így volt ez most is, a közel ötezer drukker 24 magyar gólnak tapsolhatott. A Millennium megnyerte a B-csoportot és legközelebb a pénteki negyeddöntőben száll vízbe.

Varga Zsolt: „Az első félidő első fele úgy tűnt, hogy kicsit keményebb meccs lesz, az olaszok közül ismertünk egy-két embert, játszottak már első osztályban. Nehéz lemérni, ki milyen formában érkezik, hiszen mindenki dolgozik, heti három-négy edzésnél többre nincs idő, de azt gondolttam, hogy erőnlét a mi oldalunkon lesz. Kevés meccset játszottunk, s noha kívülről úgy látszik, hogy alig mozgunk, azért marha fárasztó. Benedek Tiborral beszéltem, aki mondta, kedden már jobban érezte magát, mint hétfőn. Neki hosszú idő után a Galatasaray elleni volt az első mérkőzése, mi azért a felkészülés során játszottunk néhányat. Mindenképpen jól jön a két szabadnap, centerben azért mindig megrángatják az ember nyakát, jól jön a szünet.”

Hirdetés

Biros Péter: „Nyilván mindenki jól érzi magát, élvezzük a játékot, sokan vannak kint, ők is élvezik, ami szintén örömteli. Kéne egy kis krimi meg izgalom, de reméljük, a következő három meccsen az is lesz. Fél negyedig izgulhattak, kicsit szoronghattak a nézők, aztán elengedhették magukat, élvezhették a gólokat. Jó érezzük magunkat, reméljük, senki sem sérül meg vasárnapig. Kicsit hiányzik az izgalom, mert jó így nyerni, de amikor igazán megszorongatnak minket, akkor is szeretnénk megmutatni, mire vagyunk képesek.”

Budapest, 2017. augusztus 8. Fodor Rajmund, Kásás Tamás, Benedek Tibor, Szécsi Zoltán és Székely Bulcsú (b-j), a Millennium csapatnéven induló magyar válogatott játékosai a masters korosztályú vizes világbajnokság vízilabdatornájának Millennium - Pallanuoto Milano A.S. Dilett mérkőzése előtt a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. augusztus 8-án. MTI Fotó: Czagány Balázs

Fodor Rajmund, Kásás Tamás, Benedek Tibor, Szécsi Zoltán és Székely Bulcsú (b-j), a Millennium csapatnéven induló magyar válogatott játékosai. MTI Fotó: Czagány Balázs

A Bárány Attila, Bereczki Miklós, Binder Szabolcs, Pelle Balázs fémjelezte Bull’s Blood 31-1-es győzelmet aratott.

Forrás: waterpolo.hu