A MOB 11,6 milliárd forintból gazdálkodhat idén

Shares

MOB131111_MTV_BorkaiA Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 11,613 milliárd forinttal gazdálkodhat a 2014-es esztendőben – derült ki a szervezet hétfőn tartott elnökségi ülésén.
A MOB tájékoztatása szerint a testület által megtárgyalt költségvetést még el kell fogadnia jövő hétfőn a közgyűlésnek, amely akkor a szocsi téli olimpiára utazó magyar csapat összetételét is jóváhagyja.

A 2014-es nanjingi, II. ifjúsági olimpiai játékokról Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató adott tájékoztatást, melyben elmondta, Magyarországot 55-60 fős küldöttség képviselheti.

„Az elmúlt időszak eredménye, hogy rendkívüli állami támogatással, 16 sportágban elindulhatnak az olimpiai sportágfejlesztési programok. Idén több mint 11 milliárd forint felosztási feladatait látja el MOB, ebből biztosítjuk az olimpiai felkészülés mellett a kiemelt edző program, a Gerevich-ösztöndíjrendszer, az utánpótlás-nevelési és a különböző tagozati programok forrását is” – mondta az ülés után Borkai Zsolt, a MOB elnöke.

A Győr polgármestereként is dolgozó sportvezető hozzátette, soha ilyen még nem volt, ami a közeljövőben várható, hogy a gyors előkészítés, szerződéskötések után, akár már februárban elindulhat a finanszírozás.

Borkai kiemelte még, hosszú távú cél, hogy minél többen sportoljanak, nagy utánpótlásbázis épüljön ki, mert ez lehet az olimpiai siker záloga is.

(MTI)