A MOL-csoport az MLSZ legújabb támogatója

Shares

hzs_cssCsányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke és Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója szerdán közös együttműködést jelentettek be az MLSZ székházában tartott sajtótájékoztatón. Hivatalossá vált, hogy az Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott március 26-án játssza idei első nemzetközi felkészülési mérkőzését a Groupama Arénában.

A szövetség és a MOL-csoport között megkötött szponzori támogatás összege egy évre 285 millió forint, emellett a MOL-csoport 2 milliárd forintért vállalja TAO-keret biztosítását az MLSZ projektjei számára.

A MOL-csoport korábban is támogatta az MLSZ törekvéseit, igaz nem főszponzorként, hanem kisebb nagyságrendben: 2013-ig az OTP-MOL Bozsik Programban működött együtt a két szervezet, majd az olajcég a női Magyar Kupa-döntőt szponzorálta két alkalommal.

– Nagy megtiszteltetés, hogy az MLSZ szponzoraként fő támogatói lehetünk a nemzeti tizenegynek – kezdte beszédét a bejelentés után Hernádi Zsolt– Bízom benne, hogy mi is hozzájárulunk ahhoz, hogy a jövőben is méltó módon képviselje az országot a csapat, és folytassa azt az utat, amit az elmúlt időszakban elkezdett. A MOL-csoport részéről nem új dolog a labdarúgás támogatása, korábban részt vettünk a Bozsik-program újraélesztésében, változást kezdeményezve a labdarúgásban. Részt vettünk az utóbbi évtizedek egyik legsikeresebb magyar csapata, a Videoton FC támogatásában is, de leányvállalatuk, az INA-n keresztül a horvát nemzeti csapat támogatói is vagyunk. Nem hiszem, hogy lett volna még egy ilyen ország, mint Magyarország, amely ennyire várta volna, hogy részt vegyen egy nagy labdarúgó-eseményen. A válogatott megmutatta, hogy hittel, akarattal, erőfeszítéssel minden nehézséget le lehet küzdeni, köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy ismét egy nagy tornán szurkolhatunk a nemzeti csapaért. Szóljon az idei nyár a szurkolásról, a labdarúgó Eb-n, a jégkorong vb-n és az olimpián is, legyen Magyarország a tízmillió szurkoló országa!

Csányi Sándor köszönetet mondott a MOL-csoportnak a támogatásért, és hozzátette: a 2 milliárd forintos TAO-támogatásból az MLSZ pályaépítési programjának folytatását finanszírozza a Magyar Labdarúgó Szövetség.

– Régen is a grundról nőttek ki a fiatal labdarúgók, és ha a mai fiatalok nem is töltenek el annyi időt futballal, mint a régiek, a pályaépítési program jelentős hasznot hoz a futballunknak. Köszönöm a támogatást az MLSZ nevében, illetve mindazon klubok, intézmények, iskolák, önkormányzatok nevében, ahol a MOL-csoport által biztosított pénzből épülhet pálya a jövőben – fogalmazott az MLSZ elnöke, aki a válogatott Eb-felkészülési programjával kapcsolatban azt is elárulta, hogy májusban is egy nagynevű európai ellenféllel játszik felkészülési mérkőzést a nemzeti csapat.

Világsztárokkal érkeznek márciusban a horvátok

Hivatalossá vált, hogy az Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott március 26-án játssza idei első nemzetközi felkészülési mérkőzését, méghozzá a budapesti Groupama Arénában, a szintén Eb-résztvevő horvát csapat ellen.

Az Ante Čačić szövetségi kapitány vezette horvátok jelenleg a 18. helyen állnak a világranglistán, két hellyel megelőzve a magyar válogatottat. Az Európa-bajnoksági selejtezőkön a H csoport második helyét szerezték meg az olaszok mögött, de megelőzve a norvég, a bolgár, az azeri és a máltai együttest, egyetlen vereségüket Norvégiában szenvedték el. A kontinensviadalon a spanyol, a cseh és a török válogatottal játszanak a csoportkörben.

Bernd Storck szövetségi kapitány korábban kijelentette, hogy szeretné, ha az Európa-bajnoki felkészülés alatt a lehető legerősebb ellenfelekkel mérkőzhetne meg a csapata. A horvátok esetében teljesül a kívánsága, hiszen márciusi ellenfelünket bármiféle túlzás nélkül a kontinens legjobb válogatottjai közé sorolhatjuk. A horvát válogatott játékerejét jelzi, hogy legismertebb játékosai európai topklubokban szerepelnek, Ivan Rakitić a Barcelona, Luka Modrić és Mateo Kovačić a Real Madrid, Dejan Lovren a Liverpool, Ivan Perišić és Marcelo Brozović az Inter, Mario Mandžukić a Juventus labdarúgója. A jelenlegi csapatkapitány, Darijo Srna (Sahtar Donyeck) a horvát labdarúgás legtöbbszörös válogatott játékosa, eddig 127-szer szerepelt címeres mezben.