A négy közé is kerülhettünk volna, a 8. hely is örvendetes tény!

Tomori Zuzsanna a Nemzeti Sport címoldalán, 13. 12. 19.

Tomori Zsuzsát nem minden nap lehet látni könnyeket ejteni. Szerdán este a brazilok ellen, kétszeri hosszabbítást követően mégis így tett. Ez leginkább azt bizonyítja, hogy nagyon bántotta az elszalasztott lehetőség. Az, hogy a magyar nemzeti együttes szinte karnyújtásnyira volt az elődöntőt érő sikertől, amit minden egyes játékos bizonyára nagyon akart és áhított. Most éppen Tomori könnyeit láthatjuk a sportnapilap címoldalán, de alighanem másokat is lencsevégre kaphatott a lap fotóriportere, Mirkó István.

Érdekes ez a kialakult helyzet. Amikor útra kelt válogatottunk, a minimális célkitűzés a legjobb nyolc közé jutás volt, ezt teljesítették is a hölgyek. Ráadásul menet közben bizony nem valami hatcsillagos módon mentek a dolgok, s ha csak a csoportmeccsek számszerű eredményeit vennék alapul, hát bizony nem valami rózsás helyzetből kezdődhetett a keresztbejátszás.

Az a „keresztjáték”, amiről Hajdu János, megbízott kapitány a kezdetektől fogva következetesen nyilatkozta: ez lesz a legfontosabb mérkőzése a mieinknek a világbajnokságon. És így is lett. Hiába szenvedtünk elég kemény, ötgólos vereséget a nagyszerű napot kifogott románoktól, majd jobb játékkal, már csak egy góllal maradtak alul a lányok a németekkel szemben, de mégis kikaptak. Ám az itt már észlelhető teljesímlény javulás Hajdu mestert igazolta, aki napról napra jobb formát ígért.

És így is lett! A nyolcaddöntőben azután robbantottak és fölényesnek mondható, hétgólos sikert könyvelhettek el hölgyeoink a sötét lóként kezelt spanyolokkal szemben. És egyoidejűleg meg is jött a mieink étvágya. Miért is ne sikerülhetne a brazilok elleni ütközet, miért is ne juthatna be a csapat a Vb legjobb négy együttese közé? Így módosult a pillanatnyi hangulat, ám ezt a lépcsőfokot viszont már nem sikerült megmászni. Lehet igazság abban, amit Görbicz Anita mondott a meccset követően: „a brazilok kettővel többen voltak”. Ám ha korrektek akarunk lenni, minden bántó szándék nélkül azt is leírhatjuk, hogy nem sikerült megismételni a spanyolok elleni, imponáló produkciót.

Az okokat lehetne hosszasan bogarászni, s nyilván sok részigazságra is fény derülhetne, de most ennek tényleg nincs itt az aktualitása. Talán annyi megengedhető, hogy a legtöbbet Görbicz Anita és Tomori Zsuzsanna tette a válogatottért. Egy-egy meccsen voltak többeknek is fellángolásaik, s hogy ezek a hullámzó egyéni teljesítmények összességében nem voltak elegendőek a még jobb eredmény eléréshez, abban a hullámzó védőmunkának és a kapusok közepes teljesítményének egyaránt jelentős része van. Sem Herr Orsolya, sem Kiss Éva nem tudott a döntő pillanatokban bravúrokkal segíteni a csapaton. Akár most, a brazilok ellen, ahol a délamerikaiaknál Arenhart egyértelműen jobb kapus volt a mienknél, de így volt ez korábban is. Ungureanu a románoknál, majd Woltering a németeknél védett számottevően jobb százalékkal, mint a mi hálóőreink.

Mivel e sorok valóban nem a „piszkálódás” jegyében íródtak – ráadásul jómagamnak a szövetség kikiáltott ellenségeként kétszeresen is vigyáznom kell a tárgyilagosságra, így nyomatékosítanám: mindkét kapus tehetséges, szimpatikus és küzdőképes egyéniség. Ám ezen a Vb-n egyikük sem tudott olyan plusszokat hozzátenni a hasonló erőket képviselő riválisokkal szemben, ami átbillenthette volna a válogatottat a döntetlenhez közeli szituációkból a plusz oldalra. S mivel nem arról van szó, hogy itthon hemzsegnek a jobb hálóőrök, így csak abban bízhatunk, hogy védenek majd ők a mostaninál sokkal jobban is.

Például a 2014-es, hazai rendezésű Európa-bajnokságon…

(Fotó: Nemzeti Sport)

This entry was posted in Blog and tagged , , , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.