A német kézilabdázók ragyogóan felkészültek a spanyol leckéből!

Shares
kezi_aranyérmes németek, 440, Reuters

Aranyérmes németek szelfiznek. Fotó: Reuters

A férfiak kézilabda Európa-bajnokságának utolsó mérkőzéseire még sokáig emlékeznek majd az ínyencek, hiszen a horvát-norvég kisdöntő, illetve az első két hely sorsát eldönteni hivatott záró találkozó egyaránt színvonalas játékot hozott.

A jochapress.hu ez alkalommal is Kovács László európai mesteredző véleményére volt kíváncsi.

kezi_Kovács László_440x, fekete

„A bronzcsata során a horvátok számottevő javulásról tettek tanúbizonyságot a megelőző, spanyol-horvát meccshez viszonyítva” – állapította meg Kovács László. „A spanyolok ellen volt elődöntőben ugyanis az általuk elég egysíkúan alkalmazott 3-2-1-es védekezési szisztémát és a támadásaikban mutatkozott monotóniát egyaránt feladták és eredményesebb kézilabdát vonultattak fel. Igaz, a norvégok erejéből leginkább csak a horvátok üldözésére futotta, ám amikor felzárkóztak, azzal el is ment a maradék erejük. A horvátok akkor is nagy valószínűséggel nyertek volna, amennyiben a macedón bírók nem tesznek egyet, s mást a horvát győzelem mielőbbi bebiztosítása érdekében. Többször is olyasmiket ítéltek, amit ezen a szinten már nem lehet besorolni a tévedések kategóriájába. A norvégok egyébként tényleg elfáradtak, de az egész Eb-n összességében így is emlékezeteset produkáltak.”

– És a döntő mennyiben igazolta az előzetes várakozásokat?

„A legfontosabb tapasztalat az volt, hogy a németek alaposan felkészültek a spanyolok elleni 60 percre! Rendkívül hatásos védekezést vonultattak fel, amelynek fő eleme a más csapatokat rendre sokkoló spanyol beállók – Aquinagalde, illetve Balena – hatástalanítása volt. A németek hatalmas termetű, középső embereik – Lehmke és Pekeler – szó szerint eltakarították a két spanyol óriást, méghozzá úgy, hogy gyakran meg tudták előzni a spanyolokat a labda átvételben is. Az átlövő erőben extrára nem képes spanyolok rendkívül magas fallal találták magukat szemben, ráadásul az átlövéseket is jó hatásfokkal hárító kapusuk, Wolf a szélsők kísérleteinek – elsősorban Thomas – próbálkozásait is legtöbbször védeni tudta. Mindezek tetejébe a németek rendkívüli iramot is diktáltak, aminek jelentős része volt a spanyolok lelki és fizikai összeroppantásában.”

kezi_Lékai Máté, London, 440

Lékai Máté ilyesmire is képes. Fotók: jochapress.hu

– Az Európa-bajnokság eseményeit látván milyen főbb tendenciákra hívná fel a figyelmet?

„Láthatta mindenki, az a csapat, amely defenzivitásra rendezkedik be, menthetetlenül vesztésre áll. Sajnos, a mieinkről néhány nap elteltével sem tudok sok jót mondani. Még az oroszok is túlléptek rajtunk, pedig alig fél éve kettős vereséget mért rájuk a magyar válogatott. Egy stabilabb, a többiekkel összeszokottabb Császárral, illetve a meglepő húzásokra mindig képes Lékaival a mutatottnál mindenképpen többet érhettünk volna el.”

Közzétette: Jochapress – 2016. január 31.