A NOB elnöke ébren tartja a budapesti olimpiai álmokat

Shares
olimpia_Thomas Bach, 151215, 440x

Thomas Bach, a NOB elnöke további észszerűsítéseket tervez. Fotó: JochaPress.hu

Azoknak a városoknak, amelyek pályáztak olimpia rendezésre, nem kellene mindent az alapoktól kezdeniük, ha a következő játékokért is jelentkeznek – nyilatkozott Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke.

A NOB-elnök szerint nem várható el azoktól a pályázóktól, amelyek előzőleg is jelentkeztek, hogy az egész folyamatot elölről kezdjék. „Csökkentenünk kell ezzel a tervezési költségeket” – mondta a Stuttgarter Nachrichten című lapnak.

Thomas Bach azután ismertette az elképzeléseket, hogy Budapest a héten döntött: visszavonja a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére beadott pályázatát. A magyar főváros ezzel – Boston, Hamburg és Róma után – már a negyedik pálázó volt, amely idő előtt kiszállt a versenyből. A szeptemberi, limai döntésnél így csak Los Angeles és Párizs közül választhatnak majd a NOB-tagok.

A jelentkezőknek a jelenlegi rendszerben kétéves folyamaton kell keresztül menniük. Pályázatukat három, nagyobb részletben nyújtják be, miközben fogadják a NOB szemlebizottságát, és dollármilliókat fordítanak terveik megismertetésére, népszerűsítésére.

A gazdaságos olimpiarendezést célzó Agenda 2020 bő két éve történt meghirdetése egyelőre nem hozta meg a várt eredményt, azóta eddig mindig csak két pályázó maradt versenyben a szavazásra. A 2022-es téli játékokért érdeklődők közül Oslo, Stockholm, Krakkó és Lviv szállt ki idő előtt a versenyből, így a NOB Peking és Almati közül választotta ki előbbit.

A két olimpiát tekintve szembetűnő, hogy a visszalépők többsége európai város. A brit hírügynökség az okok között a várható nagy költségeket, illetve a helyi ellenállást nevezte meg.

„Európa az olimpiai mozgalom központi kontinense. Nem lenne bölcs dolog, ha erről megfeledkeznénk” – hangsúlyozta Bach, aki 1976-ban tőrvívásban maga is ötkarikás bajnok volt a német válogatott tagjaként.

A NOB-elnök korábban úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi pályázati eljárásban túl sok a vesztes, márpedig „nem az a célja egy olimpiai jelentkezési folyamatnak, hogy veszteseket termeljen”.

Bach arról is említést tett, hogy míg a múltban előfordult, hogy egy-egy város sokszor jelentkezett a rendezésért, mostanában azok az érdeklődők, amelyek nem járnak sikerrel, többségükben búcsút is mondanak a pályázásnak.

Az olimpiai bizottság vezetője szerint változás lesz a versenyhelyszínek kiválasztásában is, mert ez a folyamat mostanában gyakran elhúzódik. „Amit tenni fogunk a jelentkezéseknél a 2026-os játékoktól kezdődően, az az, hogy minden olyan helyszínt, amelyben rendeztek világbajnokságot vagy világkupát, elfogadottnak tekintünk” – mondta Thomas Bach.

(MTI)