A Noé, Vass duó nyerte a duisburgi válogatót

Shares
Fotó: MKKSZ

Fotó: MKKSZ

A Noé Zsombor, Vass Péter duó harmadik lett a kajak kettesek szombati 1000 méteres döntőjében a duisburgi kajak-kenu világkupaversenyen, ami azt is jelenti, hogy 1-1-re egyenlített a világbajnoki indulás jogáért zajló csatában. A németországi regatta első döntős napján a kenus Balla Virág révén egy aranyérem is jutott a magyaroknak.

A fiatal, ifjúsági világbajnok Noé, Vass kettős az egy héttel ezelőtti, szolnoki válogatón meglepetésre a második helyen végzett Kammerer Zoltán és Szalai Tamás rutinos kettőse mögött, a duisburgi viadal pedig a válogató második fordulójaként (is) szolgált. Mindkét egység bejutott a fináléba, ahol aztán Vassék teljesítettek jobban: remekül versenyezve – a verseny honlapja szerint – harmadikként futottak be a németek és az ausztrálok párosa mögött, míg Kammererék hetedikként zártak. Kedden különversenyre, úgynevezett szétlövésre kerül sor a két páros között, s a győztes indulhat majd az augusztusi, milánói olimpiai kvalifikációs vb-n.

A szombati finálék közül még egyben volt magyar érdekeltség: Balla Virág a kenu egyesek 500 méteres döntőjében szerepelt és utasított maga mögé mindenkit.

Hirdetés

A tavaly gerincműtéten átesett, most visszatérő, háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa nem tudott bejutni a döntőbe K-1 500 méteren, s a B fináléban is utolsóként ért célba, így összesítésben 18.-ként zárt.

MTI