A nyolcgólos Kovacsics Anikó mértéktartóan optimista

Shares

Nyolc gólt lőni bármely kézilabda mérkőzésen kiugró teljesítménynek számít. Hát még akkor mit mondhatunk, ha a világ egyik legjobb klubcsapatának, a többszörös BL-győztes Győrnek lövi ezt valaki. Kovacsics Anikónak ez hibátlan sorozattal sikerült, oroszlánrészt vállalva ezzel a Ferencváros 27-25 arányú győzelméből.

 – Második éve játszik a Fradiban és éppen a nagy riválistól, a Győrtől érkezett a Népligetbe.

– Szeretném hangsúlyozni, hogy abszolút profi klubból jöttem egy másik, hasonlóan jól szervezett és vezetett csapathoz. Győrben tíz esztendőt töltöttem el, ebből kilenc évig a felnőtt kerethez tartoztam. Semmi személyes indítékom nem volt, amiért el kellett volna jönnöm onnan. Mindössze az vezérelt, hogy szerettem volna a belső posztokon játszani, méghozzá a lehetőségeken belül minél többet.

 – Ezt meg is kapta a Ferencvárosban, ahol mindenképpen szerényebb a játékosállomány.

– És e tény ellenére képesek voltunk nyerni a Győr ellen! A szerényebb kezdést követően egyre inkább úgy érzem, megint létrejön az a csapategység, amelynek tavaly is köszönhettük a sikereinket.

 – Mit gondol, mire lehet képes a 2017/18-as idényben a Ferencváros?

– Úgy gondolom, van egy minimális terv, amit mindenképpen meg kell valósítanunk a bajnokságban és a BL-ben egyaránt. És vannak az álmok, amelyek mindenkinek a fejében ott vannak, és amelyek megvalósításáért elsősorban csapatként igyekszünk minél többet megtenni.

 – A lehetőségek az idei BL-sorozatban is adottak. A következő alkalom itt van a nyakunkon, hiszen szombaton délután a Thüringer HC együttesét fogadják. 

– Papíron nyernünk kellene, de nem vagyunk elbizakodottak. A németek akár ötgólos hátránynál is képesek teljes erőbedobással küzdeni a felzárkózásért. A hazai pálya előnye mellett az is a mi esélyeinket növelheti, hogy német riválisunk kevés játékossal érkezik. Így megfelelő iram esetén a végére előbb elfáradhatnak a mieinknél.

(jochapress / Jocha Károly)

Extázisban játszott a Fradi!