A Palatinuson lesz a strandkézilabda-világbajnokság

Shares

palatinusAranyérmet remél válogatottjaitól a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) a keddtől vasárnapig tartó margitszigeti strandkézilabda-világbajnokságon.

A Palatinus Strandon tartandó férfi és női torna hétfői sajtótájékoztatóján Pálinger Katalin, az MKSZ alelnöke kiemelte, a magyar válogatottak éremesélyesek, hiszen mindkét csapat volt már világbajnoki második, így hazai pályán talán az aranyérem is reális lehet.

„A világbajnokság igazi nyári ünnepe lesz szeretett sportágunknak, reményeink szerint zajos magyar sikerekkel” – idézte a szövetség honlapja a korábbi válogatott kapust.

A férfiak Uruguayjal, Ausztráliával, Spanyolországgal, Horvátországgal és Ománnal, a nők pedig Thaifölddel, Argentínával, Ausztráliával, Spanyolországgal és Olaszországgal találkoznak. A csoportok első három helyezettje kerül a középdöntő felsőházába, onnan az 1-4. helyezettek jutnak az elődöntőbe.

A versenyterület bejárása előtt Tápai Szabina, az esemény háziasszonya elmondta: a Palatinus Strand melletti területen a semmiből épült fel a nemzetközi szövetség (IHF) elvárásainak megfelelő helyszín. Novák András, az MKSZ főtitkára hozzátette, 2000 férőhelyes arénát, két további pályát és egy edzőpályát építettek a tornára.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, az esemény fővédnöke úgy fogalmazott, büszke rá, hogy a főváros az utóbbi években sportversenyek rendezésében nagyhatalom lett. Hozzátette, a világbajnokság kiváló alkalom arra, hogy Budapest újra megmutassa magát a világnak, hiszen az elmúlt években számos sportcélú fejlesztés valósult meg, emblematikus közterek újultak meg, egy sor közlekedési célú beruházás fejeződött be és zajlik jelenleg is.

A 2018-as Buenos Aires-i ifjúsági olimpián már helyet kap a programban a strandkézilabda és az IHF vezetői abban reménykednek, hogy rövidesen a nyári ötkarikás játékok műsorára is felkerül a szakág.

További információ, jegyvásárlás: www.strandkezivb.hu

A magyar válogatottak csoportmérkőzései:
Július 12., kedd:
11:40 Magyarország-Thaiföld (nők)
12:30 Magyarország-Uruguay (férfiak)
19:40 Argentína-Magyarország (nők)
21:45 Ausztrália-Magyarország (férfiak)
Július 13., szerda:
10:50 Spanyolország-Magyarország (férfiak)
11:40 Magyarország-Ausztrália (nők)
18:10 Magyarország-Horvátország (férfiak)
19:00 Spanyolország-Magyarország (nők)
Július 14., csütörtök:
11:40 Magyarország-Olaszország (nők)
12:30 Magyarország-Omán (férfiak)