A Real Madrid és a Wolfsburg is idegenben nyert

Shares
Sergio Ramos, Cristiano Ronaldo és Zinedine Zidane. Fotó: Kicker.de

Sergio Ramos, Cristiano Ronaldo és Zinedine Zidane. Fotó: Kicker.de

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének második játéknapján a Real Madrid Rómában, míg a VfL Wolfsburg Belgiumban nyert.

Igazán élvezetes mérkőzést vívott egymás ellen a Real Madrid és az AS Roma az örök városban. A két gárda az első félidőben kioltotta egymást, jobbára a pálya közepén folyt a küzdelem.

A második játékrész elején már szaporodtak a vendéghelyzetek, míg a hazaiaknál a villámgyors Mohamed Salah elfutásai jelentettek veszélyt, ám a társak nem tudták tartani a lépést az egyiptomi csatárral. Az 57. percben azonban Marcelo a felezővonalról ugratta ki Cristiano Ronaldót, aki a 16-os sarkánál ballal maga mögött tette vissza a labdát, majd jobb lábbal kilőtte a hosszú, bal felső sarkot (0-1). A tökéletes lövés védhetetlen volt.

A 64. percben cserélt először Luciano Spalletti és Zinedine Zidane is, a hazaiaknál El Shaarawy-t Edin Dzeko váltotta, míg a vendégeknél Kovacic helyére Isco állt be. A 82. percben James Rodriguez helyére Jesé állt be, aki négy perccel később beállította a végeredményt. A 86. percben Luka Modric ugratta ki Jesét, aki hosszan vezethette fel a labdát, majd kilőtte a jobb alsó sarkot (0-2).

A Real Madrid két gólos győzelmével tulajdonképpen továbbjutott, csoda lenne, ha a Roma összesítésben ki tudna egyenlíteni Madridban.

[Customads id=646335]

Gentben a KAA és a Wolfsburg összecsapásának első félidejében mindössze egy gól született, míg a második játékrészben újabb négy gólt láthatott a belga közönség. A Bundesligában csak a 8. helyen álló „Farkasok” számára nagyon fontos a Bajnokok Ligája idei szezonja. Dieter Hecking csapata ősszel a Manchester United csapatát ejtette ki a BL-ből.

Szerda este a Wolfburg az első játékrész végén jutott vezetéshez Gentben. A 44. percben Julian Draxler egy remek lefordulás után a portugál Vierinhával kényszerítőzött, majd 15 méterről jobb lábbal lőtte ki a bal alsó sarkot (0-1).

Az 54. percben egy óriási hazai védelmi hiba után Draxler csapott le a labdára, majd 13 méterről ellőtte a labdát a kapujából kijövő Matz Sels mellett (0-2). Hat perccel később Chris Träsch futott be a védők mögé, középre adása után a kapu elé berobbanó Max Kruse talált a hálóba (0-3).

A hazaiak trénere egy perccel később rögtön kettős cserét határozott el, érkezett Thomas Matton és az izraeli Kenny Saief, majd a 80. percben beállt Kalifa Coulibaly is. Ugyanebben a percben Sven Kums egy remek cselsorozat végén lőtte ki a bal alsó sarkot (1-3).

Végül a 89. percben Saief tekerte kapu elé a labdát az érkező Kalifa Coulibaly közelről bólintott a belga Casteels kapujába (2-3). Három idegenben lőtt góljának köszönhetően a Wolfsburg is továbbjutónak tekinthető…

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:

AS Roma – Real Madrid 0-2 (0-1)
Róma, Olimpiai-stadion, 55 612 néző. Vezette: Pavel Kralovec (cseh)
Gól: Cristiano Ronaldo (57.), Jesé (86.)
Roma: Szczesny – Florenzi (Totti, 87.), Manolas, Rüdiger, Digne – Vainqueur (de Rossi, 77.) – Pjanic, Nainggolan – Perotti – Salah, El Shaarawy (Dzeko, 64.).
Real Madrid: Navas – Carvajal, Sergio Ramos, Varane, Marcelo – T. Kroos – Modric, Isco (Kovacic, 64.)  – James (Jesé, 82.), Benzema, Cristiano Ronaldo (Casemiro, 89.).

KAA Gent – VfL Wolfsburg 2-3 (0-1)
Gent, Ghemlamco Arena, 19 500 néző. Vezette: Svein Oddvar Moen (norvég)
Gól: Kums (80.), Coulibaly (89.), ill. Julian Draxler (43., 54.), M. Kruse (60.)
Gent: Sels – L. Nielsen, Mitrovic, Asare – Renato Neto, Kums – Foket, Simon (Matton, 61.) – Milicevic (Saief, 61.), Dejaegere – Depoitre (Coulibaly, 80.).
Wolfsburg: Casteels – S. Jung (Schürrle, 45+1.), Knoche, Dante, R. Rodriguez – Träsch, Luiz Gustavo – Vieirinha (M. Schäfer, 80.), Arnold, Draxler – M. Kruse (Putaro, 90+2.).