A régi Fraditól Bajner Bálintig

Nem mond igazat, aki azt állítja, hogy a magyar labdarúgásban nem történik semmi. Sőt! Éppen ellenkezőleg, nagyon is sok minden történik. Az más kérdés, hogy ezek az események meglehetősen vegyes előjelűek, és most nem is konkrétan a mérkőzések átlagos színvonaláról szeretnék véleményt formálni.

Itt van például a legújabb szenzáció: a német labdarúgó Bundesliga (amelynek színvonala alighanem fényévekkel előzi meg a hazai Ob I. nívóját) kétszeres bajnokcsapata, a Dortmund edzője, Jürgen Klopp vasárnap pályára küldte Bajner Bálintot, a Mönchengladbach elleni, egyébként döntetlennel (1-1) végződött bajnoki találkozón. A huszonkét éves labdarúgó megállta helyét, majd a meccset követő nyilatkozatában is profi módon, elismerésre méltó céltudatossággal szólt jelenéről és jövőbeli terveiről.

Ennek az eseménynek is kétféle vetülete van. Egyrészt örülni kell egy újabb, fiatal magyar tehetség reflektorfénybe kerülésének, másrészt bizonyos hazai „szakembereknek” egyidejűleg szégyenkezniük is kell(ene). Ugyanis nem az első és nem is a második eset, hogy tehetségeink itthon nem kapnak elég lehetőséget, úgymond, nem figyelnek fel rájuk. Előttük két lehetőség áll: vagy elmennek külföldre, hogy ott bizonyítsanak, vagy (és ez a gyakoribb eset) szép lassan elsüllyednek a magyar labdarúgás ingoványában. Miközben menedzserek sokasága azon fáradozik, miként lehetne még több külföldit a magyar klubok nyakába varrni, mert ezek szerződtetésénél számukra jóval kedvezőbbek az anyagi lehetőségek.

  Moritz Leitner helyére állt be Bajner Bálint          Foto: DeFodi.de

     Sajnos, nem csak Bajner Bálint esete felett kell sajnálkoznunk. Van itthon bőven egyéb, dicsekvésre okot nem adó esemény, történés. Maradjunk csak az elmúlt hétvégénél. Az NB II-es Vác csapata szó szerint csődbe ment, az előzmények ismeretében ennek így kellett történnie. Dicséretes, hogy a játékosok fellázadtak kizsákmányolójuk ellen! Talán majd egyszer ismét lesz foci Vácott is – ha lesz elég erő a helyiekben, hogy felszámolják a nemtörődömség eredményét.

Az élvonalba visszaigyekvő Vasas SC-nél sem minden „szuper”. Ahogy a szurkolókat kirekesztették a Siófok elleni ütközet nézőteréről, az egyenesen félelmetes. A sporthetilap címoldalán pedig nagybetűkkel havi kilencmilliós pénzről olvashatunk – nem tévedés! – az NB III-as, színes bőrű „vendégművésszel” kapcsolatosan. Ha ez így van, akkor nem is olyan nagy dolog (?) Torghelle Sándor, a mi „kis vaddisznónk” állítólagos hét és félmilliós havi javadalma a Videotonnál, hogy Rudolf Gergely diósgyőri nyolc és feléről ne is beszéljünk.

Ha már véletlenül a Videoton irányában is elkalandoztam, nem tudom megállni, hogy ne időzzek néhány félmondat erejéig a mindenféle zseniális jelzőkkel teleaggatott, azután villámgyorsan távozott edzőnél, Paulo Sousánál. Hirtelen távozásával kapcsolatosan családi okáról egy szó sem esett, a „nagyérdeműt” csak ennyire méltatták. Talán bizony a kedves felesége sokkal jobban érezte volna magát New Yorkban, a remélt többszörös fizetésre gondolva? Kár lenne tagadni, Sousa bolondját járatta a Videotonnal, amelynek vezetősége alázatosan asszisztált ehhez a füllentés-sorozathoz. És hány ilyen, vagy hasonló esetről lehetne még szólni, fent is, meg lentebb is. És hány pikáns ügy híre nem kerül soha a nagyközönség tudomására?

A pénz pedig egyre csak dől a labdarúgásnak nevezett, feneketlen kútba. A csapatok legtöbbje évente legalább tíz játékost cserél, (de a Vasasban például egy esztendeje volt negyvennyolcas keret is!) így a törzsszurkolók legjava sem mindig tudja követni a változásokat.

Muszáj a régi, szép időkre emlékeznem. A Népstadion kettős meccsein az összeállításokat a nézők betéve tudták. Egy Ferencvárosba kétévenként jó, ha egy új ember be tudott kerülni, de hasonló volt a helyzet a többi, élvonalbeli klub esetében is. Akkor rendre 50-60-70 ezer ember ült a lelátókon a dupla rangadókon, ma – sokszoros anyagi ráfordítással – ennek a tizedének is nagyon örülnek…