A röplabdának vége, Horváth Dóra új utakra vágyik

Tizenkét évnyi légiós élet, ez már az élet bármely területén soknak tűnik. Bár nem kevesen még rábeszélték volna a 94-szeres válogatott röplabdázót, Horváth Dórát arra, hogy még folytassa, de a 187 centi magasra nőtt bombázót senki és semmi nem tudta rávenni elhatározása megmásítására. Ő ugyanis úgy döntött: befejezi, elég volt, nincs tovább.

– Éppen egy tucatnyi évvel korábban szerződtem először külföldre, mégpedig az akkor a mainál még erősebb színvonalat képviselő olasz II. osztályba. A Paviában töltött négy év után kettőt Novarában játszottam, majd Modena következett, de onnan fél év elteltével a klub csődje miatt mennem kellett – meg sem álltam Oroszországig. Újabb hat hónapot követően Azerbajdzsánba vitt az utam, ahol két évig maradtam. Bakuban rettentően élveztem a sport körüli nagy felhajtást, amire az Európai Játékok miatt került sor. Onnan Modenába, egy másik helyi klubhoz kerültem. A sort egy éves tartózkodással a törökországi Bursa városa zárta.

  – Profi pályafutása 12 esztendejét képzeletben már végiglátogattuk, de a kezdetről még nem esett szó. Magasságával például nyugodtan lehetett volna akár kosárlabdázó is.

– Igen, de mivel édesanyám, Bernáth Bea is válogatott röplabdázó volt, így engem is oda vittek el először. Mivel megtetszett a dolog, így a kérdés is hamar eldőlt, maradtam a röplabdánál. Ekkor 6-7 éves lehettem és az Angyalföldi Diák SC-ben ismerkedtem az alapokkal, ahol Érsekújvári Zsuzsa néni nagy szeretettel foglalkozott velem. Ő szerettette meg velem a röplabdát, öt évig voltam a keze alatt. Tőle a BSE-be, Nagy Julihoz kerültem, a második esztendőben, 14 évesen már a felnőtteknél játszhattam Liliom Ritával együtt, aki ma a válogatott csapatkapitánya.

 – Már akkor is ilyen magas volt?

– Igen, 16 éves koromtól nem nőttem tovább. Öt esztendőt ott is eltöltöttem, Kasziba Istvánnak is sokat köszönhetek. A Vasasban már csak egy évre futotta, de Jókay Zoltántól így is sok, technikai trükköt megtanulhattam.

 – Évekig Jókay volt a válogatott edzője is, hogy utána külföldi szakemberek következzenek. Mit gondol, mennyivel voltak ezek az urak többek, vagy jobbak a hazai legjobb edzőknél?

– A magyar női röplabdázásnak egyértelműen jót tettek az idegenből jött szakvezetők! Eléggé le is voltunk maradva az európai színvonaltól, és az általuk képviselt szakmai tudás és emberi mentalitás egyaránt segítségére volt a sportágnak. Másként kezeltek bennünket és ez nem a magyarok elmarasztalását jelenti.

 – Ha visszagondol, hogyan látja önmagát? Mikor jutott pályafutása optimumára?

– Novarában egy rendkívül magasan kvalifikált edzőnk volt, akitől valóban nagyon sokat tanulhattam. Úgy érzem, ott jutottam játéktudásban a legtöbbre, ez a 24-25 éves koromra tehető időszak. Innen már inkább a kamataimból éltem. Legjobban egyébként az utolsó modenai évben éreztem magamat, az ottani körülményeket, a csapatszellemet és az egyéni kapcsolatokat egyaránt kitűnőnek minősíteném.

  – Hogyan képzeli el az aktív sportolást követő éveit?

– Októberben lesz az esküvőm, a velem egykorú vőlegényemmel. Szeretném félbehagyott egyetemi tanulmányaimat nulláról folytatni. A kereskedelem és marketing témakörökben a Budapesti Metropolitan Egyetem januárban induló, keresztféléves évfolyamára, nappali tagozatra jelentkezem azzal, hogy visszarázódjak a tanulásba. Később esetleg levelezőként folytatnám, ahogy majd a reménybeli gyerekek engedik.

  – És a röplabdával kapcsolatban marad?

– A játékot végérvényes kizártam az életemből. Nézőként természetesen ellátogatok egy-egy, fontosabb meccsre és drukkolok is a volt csapattársaimnak, hogy a fejlődési folyamat ne álljon le Magyarországon.

 – Milyen személyes vágyai, tervei vannak? Mit tart különösen fontosnak az életében?

– Semmiképpen sem szeretnék beszűkülni a sport világába, ezért is akarom a célba vett diplomát megszerezni. Távlatokban el tudnék képzelni egy vállalkozást, amelyben a divat és a művészet valamilyen úton találkozhatna egymással. Amit különösen fontosnak tartok és nagyon szeretnék, hogy legyen három gyermekünk, akik megadnák a hosszú távú életünk igazi értelmét.

(Budai Polgár / Jocha Károly)