A Sopron nem bírt a címvédő Kurszkkal

Shares

A Sopron Basket hazai pályán 14 pontos vereséget szenvedett a címvédő Dinamo Kurszktól szerdán a női kosárlabda Euroliga harmadik fordulójában.

Aleksandra Crvendakic dob kosárra. Fotó: wb-sopron.com

Az első két Euroliga-mérkőzését megnyerő magyar bajnokra minden eddiginél nagyobb feladat várt szerdán a Novomatic Arénában. A Kurszk ugyanis tavasszal veretlenül nyerte meg a kontinentális sorozatot, és a jelenlegi idényben sem kapott ki még. Az előző szezon keretéből tízen hosszabbítottak a spanyol sikerkovács, Lucas Mondelo együttesében, köztük a kétszeres olimpiai és világbajnok, ex-soproni Angel McCoughtry, a Los Angeles Sparksszal tavaly WNBA-győztes, 2014-ben vb-aranyérmes Nnemkadi Ogwumike és a spanyol válogatottal idén Európa-bajnok Anna Cruz. Az új szerzemények közül kiemelkedik a két éve Budapesten Eb-győztes szerb Sonja Petrovic, aki az eddigi két nemzetközi meccsén 19 pontos átlagot ért el.

Roberto Iniguez vezetőedző csapata a negyedik negyedig jól tartotta magát, a jóval esélyesebb orosz együttes az utolsó szakaszban lépett el és nyert végül magabiztosan.

Roberto Iniguez, a Sopron Basket vezetőedzője: „Nagyon büszke vagyok a lányokra! Három negyeden át kiválóan játszottunk, de az utolsó 10 percben megéreztük, hogy sok a fiatal, rutintalan játékosunk. Elfelejtettük a végén a szabályainkat, a védekezésünket, puhák voltunk, mint akik félnek nyerni. Persze ez normális egy ilyen fiatal csapatnál. Meg kell tanulnunk a végjátékban is ugyanolyan magas szinten kosárlabdázni. Külön örülök annak, hogy az a két éves projekt, amit elkezdtünk itt Sopronban, jó úton halad! Imádom a játékosaimat egytõl-egyig, ahogy dolgoznak, ahogy követik a szabályainkat. Kellenek vereségek is a fejlõdéshez. Ezekbõl tanulnunk kell, a gyõzelmek pedig erõsítik a fejlõdésünket, a hitünket abban amit csinálunk.” 

Aleksandra Crvendakic: „Tudtuk, hogy nehéz lesz, de büszke vagyok a csapatunkra! A legjobb európai együttes ellen játszottunk 30 percig magas színvonalon. Tudjuk persze a hibáinkat, ki foguk ezeket javítani! Remek volt a hangulat is az Arénában, köszönjük hogy egyre többen jönnek ki, és ilyen nagy számban biztatnak minket. Nagyon jó érzés!”

A soproniak egy hét múlva Franciaországban, Villeneuve-d’Ascqban lépnek pályára az ESBVA-LM ellen.

Női kosárlabda Euroliga, 3. forduló, A csoport:

Sopron Basket – Dinamo Kurszk (orosz) 74-88 (22-24, 14-12, 21-23, 17-29)
Sopron Basket: Fegyverneky 9/3, Turner 17/3, Crvendakic 20/6, Langhorne 15/3, Jovanovic 8. Csere: Dubei 2, Salvadores 2, Határ 1.
Dinamo Kurszk: Cruz 13/9, McCoughtry 17, Petrovic 14/9, Ogwumike 15/9, Ciak 2. Csere: Vadeeva 16, Kirillova 8/3, Prince 3/3, Vidmer -, Zhedik – .

Nagy csatában győzött a DVTK

A DVTK hazai pályán nagy csatában, három ponttal nyert a német Keltern ellen szerdán a női kosárlabda Európa Kupa harmadik fordulójában.

A pécsiek a százszázalékos francia Carolo Basket együttesétől kaptak ki, s továbbra is nyeretlenek. A Szekszárd második sikerét aratta, miután magabiztosan múlta felül a portugál Essa Barreiro gárdáját. Az Atomerőmű győzelmét elsősorban a nyitónegyedben nyújtott teljesítményének köszönhette, amikor állva hagyta az 1/1-es győzelmi mutatóval érkezett ellenfelét.

Női kosárlabda Európa Kupa, 3. forduló

F csoport:

Aluinvent DVTK Miskolc – Keltern (német) 81-78 (19-16, 16-31, 23-15, 23-16)
Diósgyőr: NAGY D. 13/6, Burkholder 15/9, ENGELMAN 16/3, PECKOVÁ 18/6, MELNIKA 12. Cs.: Szabó F., ZELE 7, Bach.

PEAC-Pécs – Carolo Basket (francia) 59-67 (12-16, 15-17, 15-14, 17-20)
PEAC: MANDICS 12/3, ROBERSON 13/9, RAKSÁNYI 18/9, Vucsorovics 3, Imovbioh 5. Cs.: LICSKAI 8, Szűcs R., Szűcs L., Tenyér.

H csoport:

Atomerőmű KSC Szekszárd – Essa Barreiro (portugál) 91-65 (29-6, 23-25, 20-17, 19-17)
Szekszárd: STUDER Á. 6, OBLAK 19/6, GEREBEN 13, MCCALL 7, MANSARÉ 12. Cs.: BÁLINT 13/3, Theodoreán 5/3, KRNJICS 14, Kiss V. 2, Studer Zs.

Forrás: kosarsport.hu/MTI/wb-sopron.com