A súgók igazi nagyhatalmak a magyar labdarúgásban!

Nagy László labdarúgó, arcképMegint külföldről „erősített” a magyar labdarúgás: az Újpest leszerződtette a 45 éves szerb Nebojsa Vignjevicet, aki „természetesen” hozza magával kollégáját, Zoran Campalát is. Az pedig egyenesen nevetséges, amit olvasni lehet Vignjevicről. Az új vezetőedzőnek ugyanis „van némi rálátása a magyar labdarúgásra, hiszen az ezredfordulón hét (7) meccset játszott a Tatabánya csapatában”.

A független kis magánújság, a Jochapress.hu őszintén gratulál a legújabb erősítéshez, akivel biztosan szebb napok elé néz az egykor bizony valóban nagyhatalomnak számító újpesti lila-fehér klub. Megkerestem hát Nagy Lászlót, aki annak idején „csak” második lett az Újpesttel, majd a folytatás során két győzelem, egy-egy döntetlen, illetve vereség után már fel is állították a kispadról.

– Hallotta már, ki a legújabb megmentő Újpesten? Szóval megint nem kellett magyar edző, például egy Fazekas László, hanem „neves” külföldit választottak…

 Nagy László: „Ezen már csak nevetni lehet, ami itt folyik, miközben állandóan a magyar labdarúgás felemelkedéséről papolnak. Meg arról, hogy mennyivel jobb volt ez a csapat, mint a korábbi ciklusokban  hasonlóan elbukottak. Holott egyszerűen arról van szó, hogy irreális célokat tűznek ki folyamatosan az éppen meglévő játékosállomány elé, azután jön a magyarázkodás. Sokkal szerencsésebb lenne, ha felmérnék, mire számíthatunk, s ha netán túlteljesítés van, akkor dicsérjék meg a fiúkat. Ezzel szemben már most olyasmiket mondanak, ha Egervári marad, a válogatott kijutott volna a 2016-os Eb-re.”

– Azt hiszem, sokkal aktuálisabb gondok vannak a magyar labdarúgásban, mint 2016-ra jósolgatni?

 Nagy László: „Most minden edzőről ki van állítva a bizonyítvány, rajtuk van a vizes lepedő. Megvannak a bűnbakok, minden rendben. Inkább azt kellene megnézni, milyen utánpótlást nevelnek az immár sok éve működő akadémiák, milyen edzők foglalkoznak a fiatalokkal, meg arról, hogy a szülők miként szólhatnak bele az érdemi dolgokba? Milyen felkészültségű játékosok léphetnek pályára a magyar élvonalban? Megint más kérdés, hogy ha valakit elküldenek és a helyére nem jobbat, hanem rosszabbat hoznak külföldről. Itt van például az újpesti Barczi esete. Nem egy világmegváltó tehetség, de azért nem egynél jobb, mint akiket hoztak. Őt elküldték, Diósgyőrben pedig egész jól játszik…”

  – Az egykor sikeres edzőt, Nagy Lászlót mikor látjuk ismét a kispadon?

 Nagy László: „Ezekkel az ambíciókkal m ár felhagytam és nem azért, mert 64 éves vagyok, hiszen Garami Józsi bácsi tízzel több nálam, és vígan teszi a dolgát. Egyszerűen abba fáradtam bele, hogy valamit felépítek, akkor menetrendszerűen jön valaki ügyeletes zseni és beleül a készbe. Így volt ez Újpesten is, amikor engem felállítottak, jött Várhidi Péter, aki learatta a munkám gyümölcsét és bajnokcsapat edzője lett. Ma is állítom, hogy azt az együttest én raktam össze. Nem jártam másként Felcsúton sem, ahol az NB III-as majd NB II-es bajnokcsapatban is játékosom volt Orbán Viktor, jelenlegi miniszterelnök. Azután amikor az NB I. kapujában álltunk, egyetlen vereség bejött és máris repülhettem. Még azt sem mondom, hogy mindig a döntéshozók az ilyen és hasonló menesztések okai. Nagyon sok helyen ugyanis hamis súgók veszik körül a klubvezetést, akik azután – igazi nagyhatalomként – komoly károkat okoznak.”

– Legutóbb Salgótarjánban dolgozott…

 Nagy László: „Na, ez sem egy akármilyen leléptetés volt! „Tök kieső” csapatot vettem át 2011. őszén, a nulláról kellett mindent elkezdenem. Tavasszal az első két bajnokin előbb idegenben nyertünk a REAC ellen 2-1-re, majd 5-0-ra vertük a Nagybátonyt, amikor fiatalításra hivatkozva felállítottak és átkereszteltek szakmai igazgatónak. Addig napi 20 órát foglalkoztam a labdarúgással, azóta csak minden meccset megnézek, semmi több. Befejeztem, többet nem akarok edzősködni. Jöjjenek a külföldiek, akiknek komoly rálátásuk van a magyar labdarúgásra…”

This entry was posted in Blog, Hírek and tagged , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.