A Sulisárkányok Nagykanizsán vetélkednek egymással

Shares

kenu_suli_440Sulisárkányok-szezon. A 7 felvonásos versenysorozat következő állomása Nagykanizsa, ahol ma az iskolások, szombaton pedig a „profik” és a szabadidős kategória helyi nevezői állnak rajthoz.

Nagykanizsán a szervezők igazán kitettek magukért. Közel 20 iskola csap össze pénteken a „Sulisárkányok” helyi fordulójában, szombaton pedig a nagyoké a terep. A premier kategóriában dupla annyi induló lesz, mint tavaly, és a szabadidős-, vagy más néven friss sárkányok mezőnye is népes lesz.

Sulisárkányok-versenyt tiszaújvárosi mintára tavaly szervezett először a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. A lebonyolítás lényege, hogy az MKKSZ tagszervezetei a tanév során felveszik a kapcsolatot a saját régiójukban működő oktatási intézményekkel, majd az iskolákban tematikus kajak-kenu napokat szerveznek, ahol kiállítási anyagok, ergométeres versenyek és élménybeszámolók segítségével megismertetik a sportágat a gyerekekkel. A felkeresett iskolák záró versenye a „Sulisárkányok” helyi fordulója.

Hirdetés

A régiós szinten legjobb helyezést elérő iskolák ősszel rajthoz állhatnak a „Sulisárkányok” országos döntőjében. A tavalyi döntőn Sukorón 35 iskola és körülbelül 450 gyerek vett részt.

„2014-ben 100 iskola körülbelül 3000 diákja száll vízre a Sulisárkányok-sorozatban – számol be az egészen elképesztő létszámról Kovács Gábor, az MKKSZ szakmai koordinátora. Ezen a hétvégén Nagykanizsán, az iskolaév végéhez alkalmazkodva pedig a következő 2-3 hétben Kecskeméten, Tiszaújvárosban, Dunavarsányban, Baján és a Sopronban rendezzünk sulisárkányok-versenyeket a gyerekeknek. Nagykanizsán és Baján a sárkányhajó magyar bajnoki futamok hétvégéjén rendezzük az iskolai regattát is. A jövőben szeretnénk, ha mindenhol hasonló tematika szerint tudnánk megrendezni a két versenysorozatot.”

A Sulisárkányok két korcsoportban csapnak össze a versenyeken. A 4-6. osztályos kicsik mellett a 7-8. osztályos idősebbek kerülnek egy kategóriába.

Hirdetés

„A program lényege, hogy mi megtesszük az első lépést a gyerekek felé és nemcsak várjuk, hogy a potenciális utánpótlás besétáljon a vízitelepek kapuján – mondja Csabai Edvin, az MKKSZ szakmai igazgatója. Így a gyerekek már az általános iskolában testközelből láthatják, hogy miről szól a kajak-kenu. Bemutatjuk nekik a sportág szépségeit, filozófiáját és megcsillantjuk előttük annak lehetőségét, hogy akár ők is válhatnak sztárversenyzővé. A program végrehajtását támogatja az Klebersberg Intézményfenntartó Központ is, amit komoly elismerésnek tekintünk.”

A kajak-kenu sportágban évtizedek óta a magyarok számítanak a legerősebb nemzetnek. Csabai Edvin szerint bármelyik szakágat próbálják ki a diákok, abban biztosak lehetnek, hogy a Magyarországon dolgozó edzőktől világszínvonalú képzést kaphatnak.

(Forrás: MKKSZ)