A svéd, akit sehol nem szeretnek

Shares
foci_lars lagerback

 Lars Lagerbäck. Fotó: independent.co.uk

Sem Izlandon, sem új munkahelyén, Norvégiában nem szeretik Lars Lagerbäcket, a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát.

A 68 éves svéd szakembert nemzeti hősként tisztelték Izlandon, hiszen szakvezetőként az ország futballtörténetének legnagyobb sikerét érte el csapatával. Az izlandiak már azzal a selejtezősorozat egyik legnagyobb meglepetését okozták, hogy kijutottak a tavaly nyári franciaországi Európa-bajnokságra.

A csapat a magyar válogatottnak is komoly nehézségeket okozott a csoportkörben, Bernd Storck együttese a 88. percben tudott egyenlíteni (1-1) és pontot menteni az északiak ellen. Az izlandiak a magyarok mögött a második helyen jutottak be a nyolcaddöntőbe, ahol folytatták szenzációs szereplésüket, és 2-1-re nyertek Anglia ellen. A végállomást a negyeddöntő jelentette számukra, ahol 5-2-re kikaptak a későbbi ezüstérmes, házigazda francia válogatottól. Az Eb után Lagerbäck elbúcsúzott Izlandtól, és bejelentette, hogy visszavonul a labdarúgástól.

Ezért élték meg árulásként Izlandon, amikor kiderült, hogy a szakember Norvégiában folytatja a munkát, és Per-Mathias Högmót váltja, akivel a nemzeti csapat négy mérkőzéséből hármat elveszített a 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezőin. Lagerbäckkel szemben az az elvárás, hogy juttassa ki az együttest a 2020-as Európa-bajnokságra, a vb-selejtezőket arra használhatja, hogy kialakítsa a következő kvalifikációs sorozaton eredményesen szereplő gárdát.

Lagerbäck kinevezését Norvégiában sem fogadták kitörő örömmel, ahol köztudottan nem szeretik a svédeket. Ráadásul a szakember tovább fokozta a feszültséget azzal a bejelentésével, hogy nem költözik Norvégiába, hanem hazájából végzi munkáját, ami a svédek szerint óriási tiszteletlenség.

(nepszava.hu)