A százegyszeres bajnok Kővári Károlyné is dicséri Miklós Editet!

Két téli olimpián is képviselhette a magyar színeket Kővári Károlyné Szendrődi Ildikó, akinek sikerlistája nem csak egykori klubjában, az Előre SC színeiben, de a magyar sísportban is páratlan. A kellemes beszélgetőpartnerrel sok mindenről sikerült szót váltani. A kedves, közvetlen, idős hölgy hamar kinyitotta az emlékezés zsilipeit, s ettől kezdve csak figyelni és jegyzetelni kellett.

„Könnyű dolgom volt, hiszen igazi sportcsaládba születtem – emlékezett a legfontosabb történésre Kővári Károlyné. – Édesapám, Szendrődi (Szeiler) Nándor volt a tanítómestere édesanyámnak, aki tornászként, Szeilerné Himfy Aranka néven kijutott az 1928-as, amszterdami olimpiára. A sportvéna tehát adott volt, és Anyuci a havon is villámgyors fejlődést produkált. Sífutásban, lesiklásban, műlesiklásban, alpesi váltóversenyben és járőrversenyben egymás után nyert a magyar bajnoki aranyérmeket. E tények ismeretében talán természetes, hogy három-négyévesen már én is megtettem a kezdő lépéseket sílécekkel a lábamon.” 

– Akkoriban még egészen mások voltak a felkészülési lehetőségek, miként a versenyek rendszere is gyerekcipőben járt a maiakkal összevetve.

„Ez így igaz, viszont az is tény, hogy egészen más telek voltak. Sokkal hidegebb volt és legtöbbször hónapokon keresztül hó fedte az országot. A Normafánál például rendszeresen tudtunk gyakorolni. Igaz, nem alpesi mértékkel mérve, de azért tíz kaput csak fel tudtunk állítani.”

– A II. világháborút követően már egészen komoly eredményeket ért el.

„Korábban a BBTE-ben versenyeztem, de ezt a klubot többekkel együtt megszüntették, ráadásul 1945-46-ban nem is voltak hivatalos síversenyek. Ekkor jöttünk át az Előrébe, s 1947-ben mindjárt családi alapon nyertük meg a műlesiklás csapatbajnoki címét. Édesanyám, Szendrődi Nándorné, jómagam, akkor még Szendrődi Ildikó és a húgom, Szendrődi Aranka alkottuk ugyanis a végső győztes hármast.”

– Közben feltűnt a képben későbbi férje, Kővári Károly, aki több sportágban is maradandót alkotott.

„Károly nálam jóval idősebb volt, ő ekkorra már komoly sportmúlttal rendelkezett. 1936-ban lett a BSZKRT sportolója, s ez évben sífutóként ott lehetett Garmisch-Partenkirchenben, a téli olimpián is. Ezt a lehetőséget a következő, 1948-as téli játékokon, St. Moritz-ban is megkapta.”

– Férje hétszer nyert egyéni országos bajnokságot sífutásban, tízszer pedig csapatbajnoki első hely kiharcolásában is része volt. Később a sísportban és újabb kedvencében, a vitorlázásban is komoly edzői sikereket ért el – többek között Önnek is edzője volt.

„A sporton, közös szerelmünkön keresztül ideálisan kapcsolódott össze az életünk: 1951-ben házasodtunk össze. A következő évben eljuthattam az oslói téli olimpiai játékokra, majd – talán azért is, hogy kiegyenlítsem a férjemmel szembeni hátrányomat? – 1964-ben, az innsbrucki ötkarikás vetélkedéseken is elindulhattam. Mindkét olimpiai szereplésem alkalmával a középmezőnyben végeztem, ami a magyar alpesi síelés lehetőségeinek ismeretében jó eredménynek számított.”

– Lánya, Enikő ugyancsak sikerekkel vitte tovább a családi örökséget.

„Igen, és huszonegy aranyérmével jelentősen hozzájárult a sportkör eredményességéhez. Ám amíg tőlem elfogadták az olimpiákon a középszerű szereplést, addig vele szemben már állandóan magasra tették a mércét. Így ő gyakran keserű szájízzel versenyzett, mert tőle már csak az érmes helyezéseket fogadták pozitív előjellel. Tőle két, szeretnivaló unokám van, mindketten a húszas éveiket tapossák. Enikőről még csak annyit, hogy a munkája révén télen inkább Ausztriában, nyáron pedig Magyarországon tölt több időt.”

– Fentebb szó esett Enikő huszonegy aranyérméről, Ön azonban nála is többszörösen többet gyűjtött pályafutása során.

„Sokáig alkudozásban voltam bizonyos statisztikusokkal, akik azt állították, hogy összesen százegy bajnoki címet nyertem, én pedig a százkettő mellett kardoskodtam. Végül kompromisszumot kötöttünk, amennyiben a 64 egyéni elsőségem mellett további 37 csapatbajnoki győzelmet tudhatok magaménak, így maradt a százegy.”

– Nem titok, nyolcvanötödik évét tapossa. Az viszont érdekes kérdés lehet, mikor volt utoljára síléc a lábán?

„Még 2012-ben is felkötöttem a lécet, mert erről a szenvedélyről, amíg lépni tud az ember, nehéz lemondani. Egyébként sok sporteseményt követek a televízió jóvoltából. Így a legutóbbi, szocsi téli olimpiát is szinte végignéztem. Azt alpesi számokon kívül elsősorban a szabadstílusú sífutás versenyei kötöttek le.”

– A hegyekkel nem rendelkező Magyarországot képviselő Miklós Edit lesiklásban aratott hatalmas sikerével tele volt az európai sajtó, hiszen az összes osztrák és német indulót megelőzte. Önnek mi a véleménye róla és arról a tervéről, hogy négy év múlva olimpiai bajnok akar lenni?

„Természetesen nagyon élveztem Edit lesiklását, és nagyra tartom végtelen szorgalmát és elkötelezettségét. Ahhoz, hogy a világ legjobbjaival versenyben tudjon maradni, mindenekelőtt rengeteg pénzre van szükség. Hogy megszerezheti-e akár az aranyérmet is? Semmi nincs kizárva, de azért biztosra senki nem mehet, hiszen néhány tized másodpercen belül is sokan vannak, akik közül bárki nyerhet. Természetesen én azt kívánom, sikerüljön elérnie célját!”