A Szekszárd 65 ponttal nyert a Vasas ellen

Shares
Cassandra Rochel (Vasas) és Bálint Réka (Szekszárd). Fotó: jantner.hu

Cassandra Rochel (Vasas) és Bálint Réka (Szekszárd). Fotó: jantner.hu

Könnyed győzelemmel kezdte meg a címvédő Sopron a női kosárlabda NB I negyeddöntőjét csütörtökön a ZTE ellen. Az alapszakaszgyőztes Szekszárd 65 ponttal nyert a Vasas Akadémia ellen.

Az előjelek a vasárnap hetedik Magyar Kupa-trófeáját begyűjtő Sopron mellett szóltak, amely a bajnoki alapszakaszban mindkétszer legyőzte ellenfelét, ráadásul a pécsi MK-negyeddöntőben is magabiztosan verte a zalaiakat. A csütörtöki meccs gyakorlatilag az első negyedben eldőlt, amelyet 23-5-re hozott a Sopron, a vendégek csak a második szakaszban találtak magukra, a harmadikat – igaz, csak négy ponttal, de – szintén megnyerték. Az utolsó játékrész egy 17-2-es hazai rohammal indult, amely egyértelművé tette a címvédő diadalát. A mérkőzés legjobbja a házigazdák 208 centis centere, Határ Bernadett lett 17 ponttal. Az egyik fél második sikeréig tartó párharc vasárnap folytatódik Zalaegerszegen.

Határ Bernadett: „Azt gondolom támadásban és védekezésben is jól kezdtünk, de a harmadik negyedben, nem először, leengedtünk védekezésben. Ezt sikerült orvosolunk, így magabiztosan nyertünk.”

A PEAC és a Cegléd találkozott a Magyar Kupa elődöntőjében, akkor a végül ezüstérmes ceglédiek egy utolsó másodperces kosárral nyertek. Az NB I alapszakaszában 1-1-re végeztek egymással a felek, és ezúttal is szoros meccset vívtak, melyből hosszabbítás után a Pécs került ki győztesen.

Az alapszakaszgyőztes Szekszárd a negyeddöntőbe nyolcadikként bejutott Vasassal került szembe a csalódott csapatok meccsén, ugyanis mindkét gárda már a negyeddöntőben búcsúzott a kupahétvégén. A tolnaiak ezzel együtt hozták a papírformát, a nagyszünetben már 52-19-re elhúztak, és végül 65 (!) ponttal nyertek.

Djokics Zseljko: „Ma is megmutattuk, hogy remek csapat vagyunk. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy ilyen szép számmal kilátogattak a találkozóra. Célunk a négybe jutás, amihez már csak egy győzelem kell. Ha sikerül, pontot tehetünk a szenzációs szezonunkra, de itt nem szeretnénk megállni.”

Női kosárlabda NB I, egyeddöntő, 1. mérkőzések:

UNIQA Sopron — ZTE Női Kosárlabda Klub 77-47 (23-5, 15-16, 17-21, 22-5)
Sopron: S. Johnson 16, C. George 13/3, Ajdukovic 4, Fegyverneky 4, Y. Turner 4. Csere: Határ Bernadett 17, Dubei 9/3, Weninger 6, Krnjic 4.
ZTE: K. Burkholder 16/9, W. Bays 11/3, Hegedűs-Őri 7/3, Nagy D. 5/3, Böröndy V. – . Csere: Böröndy D. 4, Horváth Zs. 4.

PEAC-Pécs — VBW CEKK CEGLÉD 82-76 (9-14, 21-14, 25-22, 12-17, 15-9) – hosszabbítás után
PEAC: J. Kuster 24, Raksányi K. 20/6, Juhász D. 16, S. Mandics 14/6, Siksniute – . Csere: Licskai 8.
Cegléd: Bujdosó-Nagy 16, Medgyessy 15/6, Katona S. 12, Maja Skorics 12, A. Serban 4. Csere: Makszimovics 10, Ruttner Zsóka 7/3.

Atomerőmű KSC Szekszárd — Vasas Akadémia 102-37 (24-10, 28-9, 20-12, 30-6)
Szekszárd: Eva Lisec 21, Bálint 13/3, M. Erkic 12/3, Studer A. 2, Theodorean – . Csere: Cherise Daniel 20/15, Gereben 14, Pirsic 9, Mansare 7, Antoni 2, Studer Z. 2.
Vasas: Dul Panka 10/3, Bachvarova 6, Colic 5, Solymosi 4, Rochel 2. Csere: Tóth O. 5/3, Dusanic 3/3, Merész B. 2.

CMB CARGO UNI GYŐR — Aluinvent DVTK Miskolc 74-57 (24-9, 16-15, 12-18, 22-15)
Győr: Ceysha Goree 18, Brianna Kiesel 18/12, Laklóth Anna 8/6, Likhtarovich 7/3, Varga Zs. 5. Csere: Simon Zs. 8/6.
DVTK: Tierra Ruffin Pratt 17/6, Rasheed Rita 12/3, Tina Jovanovics 10/3, Czank T. 3, Szécsi O. 3/3. Csere: Horváth Bernadett 10/6, Tomlinson 2.

A párharcok az egyik fél második győzelméig tartanak.

2. mérkőzések:

Április 9., vasárnap

17:00, ZTE NKK — UNIQA Sopron
18:00, Vasas Akadémia — Atomerőmű KSC Szekszárd
18:30, Aluinvent DVTK Miskolc — CMB CARGO UNI Győr

Április 10. hétfő

18:30, VBW CEKK CEGLÉD —PEAC-Pécs

Forrás: kosarsport.hu/MTI