A Szolnok Hannoverben, míg az OSC-Újbuda Athénban nyert

Shares

OSC_UjbudaFölényes győzelemmel kezdte szereplését a Szolnok férfi vízilabdacsapata a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében, a Hannoverben zajló tornán. Az OSC-Újbuda nyolc góllal nyert Athénban.

Ebben a szakaszban négy négyes csoportban küzdenek a csapatok. Az első két helyezett jut a BL harmadik körébe, ahol az elsőket sorsolják majd össze a másodikakkal, és e négy pár oda-visszavágós csatájának győztese kerül fel a főtáblára, a nyolc kiemelt – köztük a ZF-Eger – mellé. A mérkőzések ott már két hatos csoportban zajlanak, és a sorozat legjobb hat csapata a BL fináléjában, az úgynevezett Final Six keretében 2016 júniusának első hétvégéjén csap össze az elsőségért Budapesten a házigazda szerepét betöltő Eger részvételével.

Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör

Hirdetés

E csoport, 1. forduló:

Szolnoki Dózsa-Közgép – Budva (montenegrói) 19-5 (1-2, 8-0, 5-2, 5-1)
A magyar csapat góldobói: Gocic 4, Mitrovic 4, Vámos 2, Jansik 2, Mezei 2, Madaras 1, Aleksic 1, Younger 1, Varga Dé. 1, Kis 1.

A Szolnok szombaton a Radnicki Kragujevaccal, vasárnap pedig a hazaiak együttesével, a Hannoverrel mérkőzik.

Hirdetés

D csoport, 1. forduló:

A-Híd OSC Újbuda – Montpellier (francia) 11-3 (3-1, 1-0, 3-1, 4-1)
A magyar csapat gólszerzői: Bátori 4, Decker Á. 2, Salamon 2, Német 1, Graham 1, Hegedüs 1.

Az OSC Újbuda szombaton a Bresciával, vasárnap pedig a hazaiak együttesével, a Vuliagmenivel mérkőzik.

(MTI)