A Szolnok kiütötte az FTC-t

Shares

decker_attilaA listavezető és százszázalékos Szolnok hazai környezetben kiütötte a Ferencvárost az E.ON férfi vízilabda ob I-ben szombaton.

A fővárosiak a harmadik negyed vége felé találtak először a kapuba. a Szolnok remek főpróbát tartott a Partizan elleni Bajnokok Ligája-meccsre, a Ferencvárosnak pedig sokat kell javulnia a következő, számára kiemelten fontos Honvéd-elleni bajnoki találkozóra.

„Ezen a héten tíz nap alatt nem volt fél nap pihenőnk, keményebb alapozásból jövünk, ez látszott a csapaton. Ennek ellenére sok olyan hibát követtünk el, ami ezen a szinten nem megengedhető. Sajnos dekoncentráltak voltunk. A jövő heti mérkőzésünk nagyon fontos, bízom abban, az a munka, amit elvégeztünk, mihamarabb kijön a csapatból” – értékelt a meccs után Varga Zsolt, az FTC edzője.

Hirdetés

„Jó érzés azt látni, hogy így játszik a csapat, de ez a jövő hetünket nem tette könnyebbé. Most minden összejött, nekik semmi, de ami számomra fontos, nagyon jó hozzáállással játszottunk. Építkező fázisban vagyunk, ilyenkor mindig nagyon óvatosan kell bánni ezekkel a győzelmekkel” – nyilatkozta Cseh Sándor, a hazaiak szakvezetője.

„Hétfő óta edzünk, ehhez képest nagyon jó kis eredmény született. Jól esett nekünk a pihenő, feltöltött bennünket” – mondta a remekül, 84 százalékkal védő Decker Attila (a képen).

A ZF-Eger és az OSC-Újbuda is tíz góllal nyert a KSI, illletve az UVSE ellen.

Hirdetés

A Szolnoki Dózsában ötgólos Vámos Márton mellett az OSC-Újbuda játékosa Bátori Bence is öt gólt szerzett.

E.ON férfi vízilabda ob I, 12. forduló:

Szolnoki Dózsa-Közgép–Ferencváros 18–3 (4–0, 5–0, 4–2, 5–1)
Gólszerzők: 
Vámos 5, Varga Dániel 3, Madaras 2, Alekszics 2, Gocsics, Tóth M., Mitrovics, Mezei, Varga Dénes, Hangay, ill. Ernyey, Regős, Marnitz

További eredmények:

KSI SE – ZF-Eger 3-13 (1-4, 2-3, 0-2, 0-4)
Gólszerzők:
Fejős 2, Kalanovics, illetve Angyal 2, Bedő 2, Hárai 2, Cuk 2, Hornyák, Hosnyánszky, Vapenski, Biros, Szivós

BVSC-Wáberer Hungária-Zugló – RacioNet-Honvéd 5-9 (2-1, 0-5, 2-2,1-1)
Gólszerzők: 
Török, Létay, Ambrus, Kotsidis, Pásztor, illetve Kiss G. 3, Tóth B., Szőke 2, Shimizu, Stojcic

Kaposvári VK – Valdor-Szentes 13-12 (4-3, 5-4, 2-3, 2-2)
Gólszerzők: 
Berta 4, Vindisch 2, Ágner 2, Parezanovic 2, Surányi, Kovács O., Prikádinovics, illetve Weszelovszky 4, Lucas Thomas 3, Nagy M. 2., Vörös 2, Rakonjac

Tiszavirág-Szeged-Diapolo – Debrecen 9-7 (2-2, 2-1, 3-2, 2-2)
Gólszerzők:
 Kiss Cs. 2, Chilkó 2, Varga II Zs. 2, Seman, Sánta, Kunac, illetve Halek 2, Kincses 2, Kolarik 2, Kállay

PVSK-Mecsek Füszért – Lactiv-Vasas 11-10 (5-3, 1-2, 1-2, 4-3)
Gólszerzők: 
Polovic 4, Práczky 2, Csaba 2, Müller, Csacsovszky A., Krizsán, illetve Sedlmayer 2, Goreta 2, Német, Várnai, Bóbis, Gyárfás, Hőna, dr. Steinmetz Á.

A-Híd-OSC-Újbuda – UVSE-Hunguest Hotels 20-10 (5-2, 7-3, 4-0, 4-5)
Gólszerzők: 
Bátori 5, Salamon 3, Bundschuch 2, Decker Á. 2, Kayes 2, Vincze M. 2, Kovács G. 2, Hegedűs, Jávor, illetve Keresztúri 3, Korényi 3, Tóth 2, Dávid 2

    A tabella:
1.  Szolnoki Dózsa-Közgép       12 12   –   –   176-73  36 pont
2.  A Híd-OSC-Újbuda            12 11   –   1  163-101  33
3.  ZF-Eger                     12 10   1   1   144-65  31
4.  RacioNet-Honvéd             12  9   –   3   116-95  27
5.  FTC                         12  9   –   3  106-118  27
6.  Kaposvári VK                12  5   –   7    93-98  15
7.  Tiszavirág-Szeged-Diapolo   12  5   –   7  122-136  15
8.  BVSC-Wáberer Hungária-Zugló 12  4   –   8   88-102  12
9.  VasasPlaket                 12  4   –   8  108-126  12
10.  Debreceni VSE               12  4   –   8   84-128  12
11.  PVSK-Mecsek-Fűszért         12  3   1   8  102-129  10
12.  UVSE-Hunguest Hotels        12  3   1   8   97-133  10
13.  KSI SE                      12  2   1   9  106-140   7
14.  Valdor-Szentes              12  1   –  11  104-165   3

MVLSZ/MTI