A Szolnoki Dózsa ismét legyőzte az OSC-t

Shares

szolnoki_dozsaAz Eger döntetlent játszott a vendég Rijekával a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 9. fordulójában, szombaton.

A B csoport magyar összecsapásán a már biztos továbbjutó Szolnok esélyeshez méltón diadalmaskodott a csoportból búcsúzó OSC vendégeként.

Vincze Balázs, az OSC vezetőedzője: „Azért alakult így a mérkőzés, mert a Szolnok egy erősebb csapat, mint a miénk. Tavaly, amikor volt centerünk, akkor is erősebb volt, és most, amikor nincs, talán még könnyebb dolga van ellenünk, könnyebb préda vagyunk a számára. A Bajnokok Ligájában a Szolnok, az Eger, a Recco és a Jug egy más kategóriát képvisel. Nehéz ezt kimondani, hiszen hiányzik egy játékosunk, akivel alakulhatott volna eredményesebben is a szezon. Ez az év viszont így alakult. Ne felejtse el senki, hogy egy-egy kisiklásunk mellett idehaza az OSC is egy más kategória, mint a Szolnok és az Eger mögötti csapatok. Ebben az évben három részre szakadt a hazai élmezőny: a Szolnok és az Eger jelent egy kategóriát, az OSC külön egy másikat, a mögöttünk végzett csapatok pedig szintén egy másik szintet. A célunk, hogy ezt a jövő héten nemcsak szóban, hanem tettekben is bebizonyítsuk a Ferencváros elleni bronzmérkőzésen.” 

Cseh Sándor, a Szolnok vezetőedzője: „Az eredmény sima volt, a győzelem is örömteli, jól játszottunk. Ugyanakkor meg kell említenem, hogy az OSC nagyon nagy fizikai munkát tett bele ebbe a meccsbe, fizikailag nagyon fárasztó volt a játék. De profi volt a csapat, és ez érződött mind támadásban, mind védekezésben. Azzal nem vagyok elégedett, hogy a második negyedben lőttünk négy kapufát, ez a lövéseink hatékonyságának hiányosságát jelenti. Nem volt mindig robbanékony a csapat, ennek az okát majd meg kell keresni az elkövetkezendő napokban. A Final Sixet most egy kicsit kitöröljük az emlékezetünkből, csak az Eger elleni bajnoki döntőre koncentrálunk.”

[Customads id=646335]

A tíz mérkőzéses sorozat zárultával a Bajnokok Ligája hatos döntőjét, az úgynevezett Final Sixet Budapesten rendezik június 2-4-én. A finálénak – mint leendő házigazda a hatos csoportjában elért eredményétől függetlenül – automatikusan résztvevője az Eger. A hevesiek csoportjából éppen ezért csak két csapat juthat be a BL zárószakaszába, míg a B csoportból három együttes szerepelhet majd a magyar fővárosban.

Dabrowski Norbert, az Eger vezetőedzője: „Volt egy periódus, amikor nagyon jól játszottunk, aztán nem állítanám, hogy elkényelmesedtünk, hiszen ez mégiscsak a Bajnokok Ligája, de vitathatatlan, mi hoztuk magunkra őket. Nem tudtunk nagyobb arányú vezetést kiharcolni, elkezdték a hátrányukat ledolgozni, sőt meg is fordították a meccset – annak azért örülök, hogy nem estünk össze fejben. Viszont sajnálom, hogy ezzel elveszítettük az esélyünket a Final Sixben az elődöntőbe jutásra, legalábbis az egyiket.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 9. forduló

A csoport:

ZF Eger – Primorje Rijeka 12-12 (5-3, 2-2, 2-4, 3-3)
Gól: Hárai 3, Erdélyi 3, Zalánki 2, Bedő, Hosnyánszky, Csucskovics, Vapenszki, ill. Muslim 3, Boskovic 2, Setka 2, Echenique 2, Petrovic, Krapic, Dedovic

Olimpiakosz – Spandau 12-3 (3-1, 3-2, 4-0, 2-0)
Gól:
 Fountoulis 4, Mourikis 3, Vlachopoulos 3, Mylonakis, Gennidounias, ill. Saudadier, Mateo Csuk, Jungling

Jadran Herceg Novi – CNA Barceloneta 5-6 (2-2, 1-2, 0-1, 2-1)
Gól: 
Randjic 2, Ukropina, Moskov, Spaic, ill. Minguell, Espanol, Tahull, Fernandez, Rasovic, Famera

A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Olimpiakosz 21 pont, 2. ZF-Eger 16, 3. CNA Barceloneta 15, 4. Primorje Rijeka 12, 5. Spandau 4, 6. Jadran Herceg Novi 3

B csoport:

A-Híd-OSC-Újbuda – Szolnoki Dózsa-Közgép 6-12 (1-3, 2-3, 2-3, 1-3)
Gól: Hegedűs 2, Juhász, Gór-Nagy, Bundusch, Kovács, illetve Varga Dé 3., Mezei, Mitrovic 2-2, Jansik, Aleksic, Gocic, Varga Dá., Younger 1-1

Jug Dubrovnik – Galatasaray 17-8 (2-0, 5-2, 4-3, 6-3)
Gól:
 Vrlic 4, Fatovic 3, Jokovic 2, Garcia 2, Ivankovic 2, Perrone 2, Loncar, Obradovic, illetve Colak 4, Nikic 2, Paskovic, Vukcevic

Partizan Belgrád – Pro Recco 7-18 (1-3, 1-5, 2-4, 3-6)
Gól: 
Gielen 2, Jaksic 2, Subotic, Drasovic, illetve Aicardi 4, Sukno 2, Filipovic 2, Ivovic 2, Fondelli 2, Mandic 2, Di Fulvio, Figlioli, Pijetlovic, Prlainovic.

A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Pro Recco 22 pont, 1. (már továbbjutott) Szolnoki Dózsa-Közgép 21, 3. (már továbbjutott) Jug Dubrovnik 19, 4. A-Híd-OSC-Újbuda 9, 5. Partizan Belgrád 7, 6. Galatasaray 1

Forrás: MTI/waterpolo.hu