A tizedik világbajnoki érmére hajt Cseh László

Shares

CSeh LaszloHetedik nagymedencés világbajnokságára készül Cseh László, a magyar úszósport legendás alakja, aki éppen tíz esztendővel ezelőtt a montreali sportági csúcstalálkozón nyert aranyérmet a 400 méteres vegyesen.

Ehhez később még négy-négy ezüstöt és bronzot tett hozzá, a tizediket – és talán a tizenegyediket is – a kazanyi világbajnokságon szeretné kiérdemelni. Magvas véleménye szerint nem azzal szeretne kitűnni, hogy a mezőnyben ő az egyetlen, aki sorozatban a hetedik világbajnoki csatáját vívja meg, hanem sokkal inkább azzal, hogy legjobb eredményein még fél évvel a 30. születésnapja előtt is javítani tud.

A most következő vb az első olyan világversenye, amelyre nem Turi György, hanem Plagányi Zsolt segítségével készült fel, és ahol már nem a Kőbányának, hanem az Egernek szolgálhat dicsőségekkel.

„Nagyon rendben vannak a dolgok körülöttem, de úgy is fogalmazhatok, hogy beváltak azok az újítások, amelyeket korábban csak pedzegettem, különféle okok miatt viszont nem tudtam átültetni a mindennapok edzésmunkájába. Már az idény eleji nemzetközi versenyek eredményei, a gyors szintteljesítések is megnyugtattak, a még komolyabb visszajelzéseket ugyanakkor a „bevállalós” országos bajnokságon kaptam, ahol annak ellenére is igen jól ment az úszás, hogy egy vírusos gyomorfertőzés bizony sokat kivett belőlem” – nyilatkozta Cseh László a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.

Idei versenyprogramját – 50, 100 és 200 pillangó valamint 200 vegyes, amely utóbbiban tavaly Berlinben Európa bajnoki aranyérmet nyert – testhezállónak és jól megválasztottnak mondja, annál kevésbé örül annak, hogy a 200 vegyes és a 200 pillangó a saját szempontjából üti egymást.

„Jobb lett volna nekem, ha a 200 vegyes döntőjét egy nappal később kell megvívnom, illetve ha a 200 pillangó fináléját 24 órával korábban rendezik meg. A kedvemért ezt a szívességet nem fogják megtenni, így viszont a kihívás nagyobb, és ha sikerrel járok, akkor a dicsőség is.”

A mindig is sportszerű Cseh László is nagyon sajnálja, hogy a kazanyi világbajnokságon a héten felfedezett betegsége miatt nem indulhat el az újonc létére is éremesélyesnek kikiáltott Kenderesi Tamás, akinek több hetes kényszerszünetet kell tartania.

„Őszintén sajnálom Tomit, és bánom, hogy az országos bajnokság 200 méteres pillangó döntőjében elszenvedett vereségemért most nem próbálhatok visszavágni neki. Remek fickóról van szó, aki még olyan fiatal, hogy négy vagy öt világbajnokságon és legalább két olimpián is bizonyíthat. Mielőbbi gyógyulást és visszatérést kívánok neki. Úgy lenne szép, ha a most elmaradt visszavágót Rióban tarthatnánk meg!”

A magyar válogatott rangidőse első kazanyi versenyét az 50 pillangón vívja meg, és ha sikerül a sprintszámban eljutnia a döntőig, akkor a világbajnokság minden napján bizonyíthatja a tudását. Várhatóan a váltóban is számít rá Kiss László vezetőedző.

„Most nem a két évvel ezelőtti barcelonai VB ezüstérmem, vagy a tavalyi Európa bajnoki győzelmem a mérce a számomra, legalább is, ami az időeredményeket illeti. Azoknál – egy lényegesen erősebb mezőnyben – most jobb teljesítményekre is szükség lesz, amelyekre egy felhőtlennek mondható felkészülés után képesnek is tartom magamat.” – jelentette ki Cseh László.

Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter