A tokiói olimpián való jó szereplés immár élet-halál kérdése lesz

Shares
Ifj. Balzsay Károly. Fotó: MTI

Ifj. Balzsay Károly. Fotó: MTI

A Magyar Ökölvívó-szövetség (MÖSZ) elnöksége kedden változtatott a válogatottak vezetésén, a férfiaknál a szakmai igazgatóvá kinevezett Kovács László helyett ifjabb Balzsay Károlyt nevezte ki szövetségi kapitánynak.

Deák Zsigmond interjúja a Magyar Időkben

– Mikor merült fel először az ötlet, hogy ilyen fiatalon, 37 évesen szakvezető lehet?
– Már 2014 vége felé beszéltünk a szövetség vezetésével arról, hogy kerüljek be a válogatottak körforgásába. Ennek megfelelően a serdülőkkel töltöttem 2015-öt, illetve a vége felé már a felnőtteknél is besegítettem, közben felsőfokú szakedzői és sportmenedzseri végzettséget szereztem. Idén, Rio évé­ben Kovács László szólt, hogy legyek ott mellette, együtt csináltuk végig a kvalifikációt és az olimpiát. Nyilván kíváncsiak voltak, hogy miként válok be.

Hirdetés

– A jelek szerint bevált. Milyennek látja most új feladatát?
– Olyannak, amilyennek mindig is gondoltam: pokoli nehéznek és összetettnek. Nyilván hozok majd újat, s megtartom, amit érdemes, de alapvetően a szemléleten szeretnék változtatni. Olyan elitet akarok kialakítani, ahová mindenki törekszik, s ehhez elnyerném a klubedzők bizalmát. Tisztában kell lenniük azzal, hogy nem helyettük, hanem értük és velük dolgozom, s akkor jó szívvel engedik fel a srácokat a válogatotthoz, hogy dicsőséget szerezzenek nekik, maguknak, egyesületüknek is.

– Az olimpiai szereplés alapján ezt nem lesz könnyű elérni.
– Így van, Rióban is kiderült, új módszertan, más felfogás kell a nemzetközi élmezőny utoléréséhez. Ehhez kell megtalálni a megfelelő versenyzőket.

– Két ötkarikás résztvevőnk, Harcsa Zoltán és Bacskai Balázs beáll a sorba a fiaskó után?
– Zolinak elmondtam, mit tervezek, s benne van a folytatásban. Sokat gondolkodtam az olimpián történteken, őszintén szólva eszembe sem jutott, hogy így végzi, a koncentrálása hagyott ki, s egy ütés mindent megváltoztatott. Bendzsi (Bacskai – a szerk.) is hajlik arra, hogy újult erővel, magasabb fordulatszámon csináljon végig még négy évet, s ez jó példa lehet a többieknek is.

– Mi most a legégetőbb tennivaló?
– Az ifik felkészítése a novemberi szentpétervári vb-re. A felnőtteknek jövőre a nyár eleji Eb-t és az októberi vb-t kell majd összehangolni, utóbbit Hamburgban rendezik, oda annyi profi év után szinte hazatérek. A fő cél 2020, a tokiói olimpia, az ottani jó szereplés immár élet-halál kérdése a magyar boksz számára.

(Magyar Idők)