A Vardart is nagyon komolyan kell venni!

Shares
kézi_Ljubomir Vranjes, 440, nordschleswiger.dk

Ljubomir Vranjes és csapata kettős veresége mindenkit figyelmeztet

A hazai pályán 28-26-ra elvesztett negyeddöntőt követően Szkopjéban is vereséget szenvedett a német Bundesliga férfi bajnokságának vesztett pontok tekintetében listavezetője, a Flensburg –Handewitt gárdája.

A Vardar Szkopje 35-27 arányú sikere kiütéses győzelemnek is mondható. De joggal vetheti fel bárki: miért is érdemel ez a kettős vereség megkülönböztetett figyelmet? A válasz pofonegyszerű. A párosmérkőzés győztese lehet ugyanis a Telekom-Veszprém együttesének az ellenfele a kölni Arénában, június elején megrendezésre kerülő Bajnokok Ligája négyes döntőjének elődöntőjében.

Az elmúlt időszakban elég sok, a Vardart lebecsülő szurkolói vélemény jelent meg a közösségi médiában, aminek legfeljebb a korábbi években volt némi valóságalapja. A szkopjei legénység ugyanis ebben a szezonban jóval kiegyensúlyozottabban szerepelt, mint korábban. Éppen a Veszprém ellenében megnyerte a SEHA Ligát, amelynek mezőnye ugyan kétségtelenül erősödött, de ezzel együtt is vitatható a magyar bajnoknak abban a sorozatban való részvétele…

Hirdetés

Maradjunk a csütörtökön este eldőlt továbbjutás főszereplőinél. Előzőleg meggyőződésem, hogy többen fogadták volna a Flensburg továbbjutását, mint a Vardarét. A két összecsapás, de különösen a szkopjei visszavágó azután alaposan megváltoztatta a csapatokról alkotott véleményeket. (Nagy kár, hogy a BL-meccseket közvetítő Sport TV ezt a 60 percet nem adta egyenesben!) Bebizonyosodott, hogy a Vardart igenis nagyon komolyan kell venni, s amennyiben a keddi sorsoláson (megelőlegezve a Veszprémnek a Montpellierrel szembeni, hétvégi továbbjutását) éppen a Vardar jutna a Veszprémnek, hát bizony nagyon nehéz két félidőt ígérne ez a párharc is.

Legyünk optimisták: a Veszprém megnyeri a BL-t és akkor jön ide Ljubomir Vranjes edzőnek. Akik könnyen és túlzott optimizmussal formálnak jóslatokat, azok már most ismételt veszprémi BL-győzelmekről ábrándoznak. Pedig ez messze nem olyan egyszerű. Elég csak Vranjes és csapata botlását felemlíteni annak alátámasztására, hogy ezen a szinten már minden előfordulhat.

Más kérdés, hogy a Veszprém – ha netán idén nem hozza el a BL-győztesnek járó trófeát – a 2017/18-as szezonban a lehető legkonkrétabban célba kívánja venni a kölni dobogó legfelső fokát. Ami persze megint nem lesz olyan magától értetődő végkifejlet, mint ahogyan azt a vérmes drukkerek gondolják. Mert igaz ugyan, hogy a játékosként majd edzőként is világklasszis Vranjes máris beígért néhány „nagy nevet”, mint idén, illetve 2018 nyarán esedékes igazolást, de ez még mind nem elég ahhoz, hogy a várhatóan kitűnő szakmai munkával együtt is garantálni lehessen a végső győzelmet.

Férfi kézilabda BL - MKB-MVM Veszprém - Montpellier Agglomération

Mirsad Terzic veszprémi jövője is bizonytalan

Annál is inkább nem, mert Veszprémben az új szakvezető érkezésével komoly feszültségek is indukálódhatnak. Vranjes ugyanis nyíltabb és burkoltabb formában, de már tudatosította, hogy több olyan játékossal is van még élő szerződése a klubnak, akiket ő nem kíván játszatni. Így az is előfordulhat, hogy számosan a lelátókon üldögélve, jókora fizetésekért tétlenségre lesznek kárhoztatva.?.

A dolog tehát amennyire egyszerűnek tűnik, annyira bonyolult is lehet. A Veszprém milliárdoktól dagadó kasszájába ugyancsak mélyen belenyúlva megvette a világ egyik legjobbnak elismert szakvezetőjét, s nyilván további tíz-és százmilliókért újabb „beruházásoktól” (értsd: játékosok vásárlásától) sem fog visszariadni. És még mindez együttesen sem garantálja, hogy a világ egyik legjobb klubcsapata eléri hőn áhított célját, a BL-elsőséget.

Azt a kitüntető címet, amelyet sem 2002-ben, a Magdeburg ellen, sem egy éve a Kielce ellenében nem tudott megkaparintani. A kérdés már csak az, lesz-e még egyszer olyan alkalom, mint volt a Kielcével szemben, 2016 tavaszán?

(jochapress.hu / Jocha Károly)