A Vasas nyert a Groupama Arénában

Shares

VasasA Vasas 2-1-re nyert a címvédő Ferencváros vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga szombati ötödik fordulójában, ezzel átvette a vezetést a tabellán fővárosi riválisától.

A mérkőzés esélyeséhez méltóan kezdett a Ferencváros, amely az első félórában egymás után vezette akcióit, a Vasas pedig csak a pontatlanul célzó zöld-fehér játékosoknak köszönhette, hogy nem került hátrányba. Az angyalföldi együttes aztán egy szöglet után – a meccs addigi képét tekintve meglepetésre – megszerezte a vezetést. A hazaiak nagyon igyekeztek, hogy minél előbb kiegyenlítsenek, s ez még a szünet előtt sikerült nekik, Trinks gyakorlatilag a játékrész lefújása előtti pillanatban talált a rivális kapujába.

Fordulás után a címvédő támadásban maradt, a Vasas gyakorlatilag negyedóra után már az időhúzással is próbálkozott. A Ferencváros a 66. percben közel jutott a vezetéshez, Trinks szögletből a keresztlécet találta el, négy perccel később az angyalföldieknek a gólvonalról kellett tisztázniuk. A zöld-fehérek már-már a kapujához szegeszték az ellenfelet, amely azonban a 90. percben – ismét a semmiből – egy kiváló támadás végén újra betalált, ezzel eldöntötte a mérkőzést és elvitte a három pontot az Üllői útról.

Hirdetés

A Ferencváros a bajnokságban legutóbb tavaly december 12-én kapott ki otthon, akkor az ősi rivális Újpest nyert 1-0-ra a Groupama Arénában.

Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője: „Nincs sok mondanivalóm. Három meccsre elég helyzetünk volt. Nagyon sokat dolgoztak a fiúk, bátran, támadó szellemben játszottunk, de nem tudtuk belőni a lehetőségeinket, a kapu előtt hiányzott az igazán gólra törő mentalitás. Nagyon nagy kár ezért a meccsért, mert 2-3 góllal vezetnünk kellett volna, ehelyett a 89. percben kaptunk egy gólt, olyan meccset elveszítve, amit nem szabadna. Hullámvölgyről szó sincs, két hete rég nem látott szép játékot nyújtottunk, és ma is jó futballt játszottunk – viszont épp ez a jó játék teszi igazán fájóvá a mai vereséget.”

OTP Bank Liga, 5. forduló:

Hirdetés

Ferencváros – Vasas 1-2 (1-1)
Groupama Aréna, 6843 néző, v: Iványi
Gól: Trinks (45+1.), illetve Vaskó (28.), Pavlov (90.)
Ferencváros: Dibusz – Leandro, Ramírez, Nalepa, Dilaver – Gera – Csernik, Trinks (Sesták, 66.), Nagy (Gyömbér, 84.) – Djuricin, Böde.
Vasas: Nagy G. – Risztevszki, Vaskó, Felix – Szivacski, Vida, Berecz, Hangya – Ádám (Osváth, 46.), Pavlov (Saglik, 91.), Remili (Debreceni, 72.)