A Veszprém nyerte a BL-negyeddöntősök csatáját

Shares
Christian Zeitz, a Veszprém (b) és Ilyés Ferenc. MTI Fotó: Kovács Anikó

Christian Zeitz, a Veszprém (b) és Ilyés Ferenc. MTI Fotó: Kovács Anikó

A címvédő MKB-MVM Veszprém – a sérült Nagy László nélkül – 29-24-re legyőzte a második félidőben összeroppanó vendég MOL-Pick Szeged csapatát a férfi kézilabda NB I szombati csúcsrangadóján.

Mindkét csapat negyeddöntős a BL-ben, a veszprémiek a francia PSG, a Tisza-partiak a német THW Kiel elleni, egy hét múlva esedékes párharcra tartottak most „főpróbát”. Nagy László kézsérülés miatt nem vállalta a játékot a hazaiaknál, a túloldalon a vakbélgyulladással kezelt Jonas Källman hiányzott.

Idegesen kezdett mindkét együttes, az első gólra a 3. percig kellett várni. A szegediek az elején többször vagy a kapufát találták el, vagy pedig volt csapattársuk, Mikler védett ziccereket. A Nagy pótlására „kirendelt” Zeitz három találatával 4-2-re meglépett az MKB, majd 6-3-nál kapust cserélt a Pick. A német légiós és a hazai hálóőr továbbra is sziporkázott, a 13. percben, 8-4-nél – amikor Zeitz már hatszor volt eredményes – kénytelen volt időt kérni a Szeged.

Kettős emberelőnyük után lendületbe jöttek a vendégek, majd megkezdték a felzárkózást (10-8). Ebben segítségükre volt a sok csere, amitől hatékonyabbá vált a támadójátékuk.
A második félidőt jobban kezdte a Szeged, és újból szoros lett az összecsapás. Aztán Iváncsik Gergő bedobta 2000. veszprémi gólját, és ekkor majdnem felrobbant az aréna a hangzavarban, ráadásul Ancsin és Vranjes büntetései alatt megint nőtt az előny (18-14). A vendégektől szinte csak Ancsin jelentett veszélyt a kapura. Kőkemény volt a hazaiak védekezése, erre nem igazán volt ellenszere a vendégeknek, ráadásul Alilovic hétmétereseket is hárított. A 49. percben 24-18-nál még egyszer időt kért a Szeged, de már nem volt visszaút a meccsbe. A folytatásban már csak a veszprémi győzelem mértéke volt kérdéses, ugyanakkor jól hajráztak a Tisza-partiak, így ha otthonukban ennél nagyobb arányban nyernek, még lehetnek középszakasz-győztesek.

A hazaiak ezzel lépéselőnybe kerültek riválisukkal szemben a rájátszás legelőkelőbb kiemelési helyéért folyó harcban.

Carlos Ortega: – Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, a Szegednek remek momentumai voltak. Nagy hiánya és Ilic két kiskiállítása zavart okozott, de nagyon komolyan vettük a mérkőzést, s kiválóan küzdöttünk. Hogy elég lesz-e az előnyünk? Szegeden bármi megtörténhet!

Mikler Roland: – Úgy vélem, igazi rangadót játszottunk. A második félidőben nehéz dolgunk volt, hiszen ekkor kiválóan játszott a Szeged. Köszönjük a közönségnek a fantasztikus szurkolást, akik a nehéz pillanatokban sokat segítettek nekünk. Nyerni megyünk Szegedre is, azt gondolom, hogy elég lesz a ma kiharcolt előnyünk.

Juan Carlos Pastor: – Nagyon jól alkalmaztuk az öt plusz egyes és a hatos falas védekezést is. Parrondo sérülése után azonban csak az utóbbit tudtuk elővenni. A Veszprém kihasználta minden hibánkat, amivel el is döntötte a két pont sorsát. Korai még a szegedi visszavágóról beszélni, a következő három bajnokinkat is szeretnénk megnyerni, s ott van a Kiel elleni BL-negyeddöntő is.

Ancsin Gábor: – Kezünkben volt a lehetőség, hogy szorosabbá tegyük a mérkőzést, de túl sok labdát adtunk el, amit a Veszprém könnyű gólokkal büntetett. A különbség így is reálisnak mondható.

Férfi kézilabda NB I, középszakasz, az 1-6. helyért:

MKB-MVM Veszprém – MOL-Pick Szeged 29-24 (14-12)
Gól: Ilic 11/6, Zeitz 10, Chema 3, Ugalde 2, Lékai 1, Iváncsik 1, Sulic 1, illetve Ancsin 5, Prodanovic 5/1, Parrondo 3/3, Bombac 3, Vadkerti 2, Vranjes 2, Balogh 2, Robledo 1, Zubai 1.

(MTI)