A Veszprém nyolc góllal nyert Celjében

Shares
Lékai Máté kilenc gólt szerzett. Fotó: vehirsport.hu

Lékai Máté kilenc gólt szerzett. Fotó: vehirsport.hu

Az előző idényben bronzérmes Telekom Veszprém idegenben, a szlovén Celje 39-31-es legyőzésével kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörét.

A BL legutóbbi kiírásában harmadik, az új idénynek új vezetőedzővel, a svéd Ljubomir Vranjessel nekivágó Veszprém jól kezdett, a végig parádézó Lékai Máté góljával megszerezte a vezetést, utána viszont rosszul folytatta. A hazaiak egyenlítettek, majd rendre náluk volt az előny. A 8. percben 5-3 volt a Celje javára, az első játékrész közepén pedig először már három gól volt a különbség (9-6).

Később is általában egy-két találattal előrébb tartott a szlovén gárda, néha pedig hárommal is vezetett, a Veszprém azonban nem hagyta leszakítani magát, s a 25. percben sikerült is utolérnie a házigazdát (14-14). Mi több: Marguc révén a vezetést is visszavette (14-15).

Hirdetés

Védekezésbeli hibák, figyelmetlenségek miatt azonban a félidő hajrája rosszul alakult, s a szünetre 18-16-os Celje-előny mellett vonulhattak el a csapatok.

A bajnoki és Magyar Kupa-címvédő veszprémiek a második félidő elején hamar utolérték a szlovénokat (18-18), majd hosszú perceken át döntetlenre álltak a felek, egészen 22-22-ig, amikor 24-22-re elhúzott a magyar együttes, de a Celje egyenlített, hogy aztán huzamos ideig „iksz körüli” legyen az állás. 27-27-et követően változott nagyot a meccs képe: a kapuban parádézó Mikler Rolanddal az élen a Veszprém felettébb hatékony védekezést mutatott be, amellett gyors és termékeny támadások sorát vezette, minek eredményeképpen fokozatosan ellépett a vendéglátóktól.

Az 52. percben már 32-29 volt „ide”, az 54.-ben 34-30, az 57.-ben pedig 37-31, a találkozó vége pedig 8 gólos, 39-31-es Veszprém-siker lett a szlovén bajnok otthonában.

Férfi Bajnokok Ligája, B-csoport, 1. forduló:

RK Celje — Telekom Veszprém 31-39 (18-16)
Celje: Lesjak – Gal Marguc 4 (1), MLAKAR 8, Beciri 1, Mackovsek 2, Kodrin 1, MALUS 6. Csere: Panjtar (kapus), Anic 3 (1), D. Dujsebajev 2, Mitrovic 1, Razgor 2, Jurecic 1, Suholeznik, Vujovic.
Veszprém: Mikler – GASPER MARGUC 5 (1), Nagy L. 4, Sulic 2, LÉKAI 9, Ilic 5 (2), Manaszkov 1. Csere: Alilovic (kapus), Schuch, Terzic, Tönnesen, Accambray 1, Blagotinsek 2, Gajic 4 (2), UGALDE 6.

Meskov Breszt (fehérorosz) — PGE Vive Kielce (lengyel) 28-25 (15-11)

Flensburg Handewitt (német) — Aalborg (dán) 30-27 (13-15)

Szeptember 17., vasárnap:
17:15 THW Kiel (német) — PSG Handball (francia)