A Veszprémnek nagyon fog hiányozni a Flensburgban elpasszolt egy pont

Shares
kezi_Zubai Szabolcsx440

Zubai Szabolcs egyetlen percet sem kapott. Fotó: JochaPress.hu

Alig kezdődött el a férfi kézilabdázók Bajnokok Ligája sorozata, máris dörzsölhették a tenyerüket a sportág kedvelői, hiszen óriási meccseket láthattunk a hétvégén. A Flensburg-Veszprém, majd a Szeged-Löwen ütközetek után jött ráadásként a „tejszínhab”, a Kiel-PSG összecsapás.

Sajnos, mindkét magyar élcsapat csak félsikerrel tudta venni az akadályt. A jochapress.hu előzetes jóslata nem egészen vált be, hiszen a Veszprém toronymagasan megnyert meccset rontott döntetlenre. Az utolsó 10-15 perc továbbra is szerényebben sikerül. Az pedig kimondottan Javier Sabaté edző rovására írható, ahogyan az utolsó két percben beküldte a szerencsétlen Gulyás Pétert. Ez az adott, rendkívül feszült helyzetben jókora hiba volt, hiszen egy nem kellően bemelegedett játékos sokkal könnyebben hibázik, mint azok, akik a találkozó nagy részét a pályán töltötték. Ha Gulyás nem kellett 58 percig, akkor már maradjon is a kispadon az utolsó 120 másodpercre. Így viszont alig került pályára, máris elejtette a labdát, ami kb. egy teljes pontjába került a Veszprémnek.

Sabaté nagy hibáján túl változatlanul nyitott kérdés: miért nem megy az utolsó 10-15 percben úgy a játék, mint annak előtte? Most már végképp nem lehet hivatkozni játékosok hiányára, hiszen két csapatra való, igazolt emberük van a veszprémieknek. A Kielce elleni „bukfenc” óta ennek ellenére sem sikerült rájönni erre a megoldandó problémára – ez változatlanul nagy kérdőjel!

A Szeged győzelmét tippeltem, s tulajdonképpen nagyon közel is álltak ahhoz a Tisza partján a hazaiak, ahol ugyancsak kevés magyar került fel a küzdőtérre. A 60 perc során mindössze Bánhidi, Bodó és Balogh játszhatott, míg például a magyar válogatott egyik „frontembere”, Zubai Szabolcs végig a kispadon üldögélt.

Nagyon szép dolog a tavalyi Bundesliga-győztes Löwen ellen végig tartani az egyensúlyt, nyerési esélyt döntetlenre rontani, de azért az sem szabad lenne, hogy a magyar válogatott „fix” embere pályára sem léphessen hazai szurkolók előtt. Hovatovább ezek a meccsek a nagy nemzetközi vándorcirkusz társaságok szereplései lesznek, de inkább már most is azok. Teljesen mindegy, hol játszanak, ki a vendég vagy éppen ki biztosítja a hazai pályát.

A csúcsot egyébként a vasárnap este, Kielben lejátszott THW – PSG ütközet jelentette. Ez az erőpróba a legnagyobb igényeket is kielégítette – ezt akár éjfélig is el lehetett volna nézni. A kieliek izlandi mestere, Alfred Gislasson örülhet, mert a nyáron alaposan felerősítették a korban öregecske, létszámban pedig vékonyka állományát. Gislasson pedig szemlátomást élt a lehetőséggel. A csapat máris nagyon jó benyomást tett. Három fiatal pedig egyenesen főszerepet követelt magának: az Ausztriából érkezett Bylik, a svéd Nilsson és a délamerikai Santos egyaránt igen jó benyomást tett.

A PSG a Kielhez hasonló, magas színvonalú játékot produkált, de a párizsi játékosoknak nem sikerült az, ami a Flensburgnak és a Lövennek összejött. Egygólos hátrányát ugyanis nem tudta kiegyenlítenie, így nyert 28-27-re a sokat ígérő Kiel együttese.

A most látottak alapján egy szerény tipp: a Bundesligában Kiel, Flensburg, Löwen befutóra lehet számítani. Ami pedig számunkra sokkal fontosabb: a Veszprém helyzete különösen nehéz, hiszen a Flensburg mellett a Kiel és a PSG is rendkívül nehéz csoportellenfélnek ígérkezik.

Ami pedig a BL-ben a végső siker kivívásának lehetőségét illeti, a 2016/17-es idényben egészen biztosan még többet kell majd nyújtania annak a klubnak, amely ki akarja harcolni a végső sikert.