A Videoton háromgólos előnyt szerzett Észtországban

Shares

Kalju_VidiA Videoton FC 3-0-ra nyert csütörtökön az észt Nomme Kalju vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén.

A Videoton az első perctől kezdve fölényben futballozott és veszélyesebben játszott, ez pedig hamar góllá érett Pátkai lövésének köszönhetően. A vezetés megszerzése után is a székesfehérváriak irányítottak, egy ízben Juhász fejesénél csak a keresztléc mentette meg az észteket az újabb kapott góltól. Az első félidő vége előtt a portugál bíró megsérült, amikor összefutott egy hazai játékossal, így a negyedik játékvezető vette át szerepét.

A folytatás nagyszerűen indult magyar szempontból, mert már az első percben büntetőhöz jutott a bajnoki ezüstérmes, Scepovic pedig értékesítette a tizenegyest. A játék képe később sem változott, a Nomme Kalju nem tudott újítani, semmiféle veszélyt nem jelentett a Videoton kapujára. A piros-kékek pedig egy újabb büntetővel minden bizonnyal végérvényesen eldöntötték a továbbjutás kérdését.

A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Felcsúton.

Marko Nikolics, a Videoton vezetőedzője: „Jó eredményt értünk el a felcsúti visszavágó előtt, szerintem ez nem kérdés. Minden nap beszélünk a játékosokkal arról, hogy milyen fontos győztes mentalitással pályára lépni. Vannak olyan játékosaink, akik a legmagasabb szinten játszottak – például Juhász Roland, Danko Lazovics vagy Marko Scsepovics -, akik tudják, hogy mennyire fontos ez a hozzáállás, amikor nagy célokért játszol. Ma mindenki, aki lehetőséget kapott, ezt a karakterességet mutatta. Fontos volt, hogy korán vezetést szereztünk, utána természetesen könnyebbé vált a meccs. Volt még legalább három nagy helyzetünk az első félidőben – egy kapufa, egy jobb oldali akció és Suljic helyzete – amelyet értékesíthettünk volna, valamint a második játékrészben is irányítani tudtuk a mérkőzést. Azt is el kell ismerni, hogy két-három helyzetet engedtünk az ellenfélnek, ezeken a szituációkon javítani kell. Biztos vagyok benne, hogy tudunk ennél jobban játszani, de ezzel együtt is gratulálok a játékosaimnak az eredményhez. Külön köszönöm a szurkolóknak a biztatást, akik eljöttek egészen Tallinnig, hiszen hatalmas túrát vállaltak a csapatért – le a kalappal előttük.”

Európa Liga-selejtező, 2. forduló, első mérkőzés:

Nomme Kalju — Videoton FC 0-3 (0-1)
Gól: Pátkai (8.), Scepovic (46., 74., mindkettőt 11-esből)
Nomme Kalju: Teles – Mööl, Tjapkin, Uggé, Sidorenkov – Mbu Alidor, Dmitrijev – Subbotin, Valikajev, Kirss (Santos, 69.) – Liliu (Neemelo, 60.)
Videoton FC: Kovácsik – Szolnoki, Vinícius, Juhász, Stopira – Nego, Hadzic, Pátkai, Suljic (Maric, 82.) – Lazovic (Barczi, 78.), Scepovic (Géresi, 75.)