A világrekordért sakkozik Sinka Brigitta

Shares

Sinka Brigitta, 440, szimultán 1

Bár a sakkozás harmadik, hivatalos világbajnokának, a kubai José Raúl Capablancának az általa lejátszott 13.545 szimultán partiról nem volt hivatalos nyilvántartása, a 87 éves Sinka Brigitta most ennek a csúcsnak a megdöntése közelébe érkezett.

A sakkmesternő annak idején a MÉH Vállalat propagandistájaként a sakkszimultánokat is bevetette a cél érdekében. Pest megyében majd Budapesten sok éven át szimultánozott és – szerencsére – valamennyi partit le is adminisztrálta. A legutóbbi években pedig megújult erővel és ambícióval indult harcba azért, hogy bekerülhessen a Guiness rekordok könyvébe.

„A T-Com támogatásával játszom a legutóbbi szimultánokat – mondta a jochapress.hu érdeklődésére Sinka Brigitta. – A társaság szervezi az ellenfeleket, akikkel ebben a hónapban tíz alkalommal szeretnék megmérkőzni. Érdekesség, hogy az interneten is sakkozunk általam ismeretlen ellenfelekkel, például ma, június 5-én, pénteken délután 17-20 óra között. Ez a sorozat 6-án, szombaton, majd 10-én és 11-én is folytatódik. A cél az lenne, hogy ebben a hónapban elérjem vagy legalább megközelítsem Capablanca nem hivatalos rekordját.”

Természetesen „élőben” is zajlanak a szimultánok, a sakkmesternő örömére, a szervezés gondja tényleg nem az övé.

„Május végén a II. kerületi Budenz utcai iskolában játszottam száz ellenféllel, június 27-28-ra már van kétnapos programom, szintén a T-Com szervezésében. Oda egyébként Nagy Sándor, a Vitézi Rend tagja ajánlott be – őt pedig azért ismerem, mert én is tagja vagyok a  Rendnek.”

Sinka Brigitta az ötvenes-hatvanas években rendre a magyar bajnokság élmezőnyében küzdött. Volt második és harmadik is a hazai női sakk egyéni Ob-n. Bár jelölve is volt, kétszer is lemaradt a sakkolimpiáról. A tízezredik szimultánt 2011 novemberében érte el. A mai játszmákat megelőzően 12.562 igazolt mérkőzése van.