A vízilabdázás egyenlő lenne a dögunalommal?

Shares

A Sport TV Mai helyzet című műsorában Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke és a FINA alelnöke beszélt arról, mit tanulhat a vízilabda az NBA-től és a többi amerikai profiligától.

Gyárfás Tamás_JP

A FINA vezérkarának ülése előtt egy, a vízilabdáról szóló konferenciát is tartottak a mexikói városban, amelyre több profiliga, köztük az NBA, az NFL és az NHL képviselőit is meghívták. „A többi sportág szárnyal a vízilabdához képest. Ez úgymond egy segélyakció volt a póló javára, mert mindnyájunk számára fontos, de bajban van – összegezte a tanulságokat Gyárfás Tamás. Mindez a népszerűség, a nézettség és az anyagi háttér tekintetében értendő.  – Az üzlet az üzlet. Ott mindent úgy vizsgálnak, hogy mennyi tévénézőt vonz, mennyi bevételt indukál.”

A kosárlabdát és a vízilabdát közelebbről is összehasonlította, mindkettő csapatjáték, a közönségért van és a mozgás öröméért. „Kijött az a domináns, hogy nálunk főleg a mozgás öröméért, már amennyiben az emberfór mozgás. De az dögunalom, azt mondják a szakértők – kezdte az első különbséggel a magyar úszószövetség elnöke. Hozzátette, hogy míg a vízilabda statikus, addig a kosárlabdában szinte minden akcióból pont születik. A második pont a bíráskodás és a szabályok. – A bírók szétfújják a meccset, és ez értetlenné teszi nem csak a játékosokat, sokszor a bírók sem tudják, mi történik.  A közönség pedig nem tudja, mit és miért ítélnek.”

Hirdetés

„Kellenek új szabályok. Mindig olimpia után szoktak szabályt módosítani, de most kész a FINA arra, hogy ha jó ötletek érkeznek, akkor technikai kongresszuson, az év végén, akár azonnal bevezettetik, mert segíteni kell, a televíziók ugyanis nem akarnak vízilabda-meccset közvetíteni, nem vonzó a nézők számára – hívta fel a figyelmet Gyárfás Tamás. Úgy véli, látványosabbá kell tenni a játékot, a FINA pedig várja a tudorokat, akik használható ötletekkel jelentkeznek.  – Mondják, hogy legyen kisebb vagy nagyobb a labda, kisebb pálya, hogy hamarabb felérjenek, de akkor a kapus szinte azonnal gólt lőhet. Ez rendkívül bonyolult, de vannak kiválóan felkészült emberek, akik tudják, hogyan menthető meg a vízilabda. Már elég régóta vegetál a sportág, de az új ötletekről gyakran kiderül, hogy jobb volt a korábbi.”

Az olasz válogatott edzője önkritikát gyakorolt a konferencián. Megmutatta, milyen hangulat van egy uszodában és ehhez képest egy NBA-mérkőzésen. Jelentős a különbség. „A cheerleaederek, bombázó nők, ének, remek zenészek, büfé, fogyasztás, az alkohol megengedett, sőt ajánlott. Van, aki felönt a garatra, de mit számít ez, ha fizetett, mondják a rendezők. Mi ettől megrettentünk, hogy mi lesz, ha dobálják be a sörösüveget. De ők nyilván tudják hol a határ, nem tudok arról, hogy valaha botrány lett volna.”

(Forrás: Sport TV, fotó: JochaPress.hu)

Hirdetés