A ZF-Eger is tagja lett a vízilabda hatos döntőnek

Shares
MTI Fotó: Komka Péter

MTI Fotó: Komka Péter

A már korábban továbbjutott Szolnokhoz hasonlatosan az Eger is tagja lett a férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntőjének, miután a csoportkör befejező fordulójában legyőzte vendégét, a spanyol CNA Barcelonetát.

Ahhoz, hogy a hevesi együttes is ott lehessen az e hónap végi Final Sixben, nem volt szabad kikapnia hatcsapatos csoportjának szombati zárómeccsén. A két gárda még tavaly játszott első mérkőzése 7-7-tel ért véget, de az Eger most mindenképpen le akarta győzni spanyol riválisát, amely házigazdaként eleve automatikus résztvevője a Final Sixnek. Utóbbi esetében így a presztízsszempont volt a fő ösztönző a Bitskey uszodában, miközben a magyar bajnoki címvédő vereség esetén még kieshetett a május 28. és 30. között esedékes barcelonai döntő mezőnyéből.

A szombati csata a BL-címvédő vendégek góljával indult, de az olimpiai és világbajnok Hosnyánszky Norbert révén az egriek előbb egyenlítettek, majd a vezetést is átvették (2-1). Aztán 3-2-re már megint a spanyoloknál volt az előny, hogy a nyitó negyed végére ismét az Eger álljon jobban a szerb Borisz Vapenszkinek, Erdélyi Balázsnak és Szivós Mártonnak köszönhetően (5-3).

Amennyire gólban bőséges volt az első játékrész, annyira találatszegénynek bizonyult a második: csupán egy gól esett, azt is a Barceloneta szerezte, így közelebb zárkózott a házigazdához (5-4).

A harmadik nyolc percben is alapvetően a védekezés működött jól mindkét oldalon, míg nem a játékrész felénél büntetőből a vb-aranyérmes Szivós pattintott lövéssel 6-4-re módosította az állást. Utána a szintén világbajnok center, Hárai Balázs húzása ért célba, 7-5-öt követően pedig a triplázó Szivós elhajlásos bombája landolt a spanyol kapuban (8-5).

Szivóshoz hasonlatosan Hosnyánszky is harmadszor volt eredményes a befejező negyed elején, majd Hárai jeleskedett csavargól szerzőjeként (10-5). Aztán Szivós kilenc méterről vágta a hálóba csapata 11., és saját maga negyedik gólját (11-5). Emberelőnyből még szépítettek a vendégek (11-6), a lényegen azonban már nem változtathattak: a játéknap másik két meccsének eredményétől függetlenül már biztos csoportgyőztes olasz Pro Recco mögött szombati sikerével az Eger szerezte meg a második helyet főtáblás hatosában, így bejutott a BL május végi hatcsapatos fináléjába.

BL-főtábla, 10. (utolsó) játéknap, A csoport:

ZF-Eger – CNA Barceloneta (spanyol) 11-6 (5-3, 0-1, 3-1, 3-1)
A magyar csapat góldobói: Szivós 4, Hosnyánszky 3, Hárai 2, Vapenszki, Erdélyi 1-1.

A Szolnok csoportmásodikként jutott be a Final Sixbe

A Szolnok hatcsapatos főcsoportjából másodikként jutott be a férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntőjébe, mivel a csoportkörös szakasz szombati zárófordulójában alulmaradt a horvát Primorje Rijeka vendégeként.

A Szolnok abban a tudatban szállhatott medencébe Rijekában, hogy ha nem kap ki, csoportelső marad, ami azt jelenti, hogy közvetlenül az elődöntőbe jut a sorozat végjátékában. Vagyis ebben az esetben a BL május 28. és 30. között, Barcelonában rendezendő hatos döntőjének, az úgynevezett Final Sixnek a nyitónapján pihen, s csak másnap, a legjobb négy küzdelmébe kapcsolódik be. Az előjelek kiélezett csatát ígértek, már csak azért is, mert a Szolnok az első összecsapást idehaza 13-12-re nyerte.

A szombati mérkőzés magyar góllal kezdődött: az olimpiai bajnok center, Kis Gábor talált be a nyitó negyed derekán (0-1). A folytatásban az ötkarikás győztes és világbajnoki aranyérmes Varga Dénes, majd Tóth Márton is eredményes volt, és csak a játékrész utolsó pillanataiban tudott szépíteni a házigazda (1-3).

A második negyedben közelebb kerültek a rijekaiak, mi több, a nagyszünet előtt egyenlíteniük is sikerült (3-3).

A harmadik nyolc percben viszont a Szolnok talált be először: az idősebbik Varga fivér, a csapatkapitány, és öccséhez hasonlóan olimpiai és világbajnok Dániel lőtt hibátlanul (3-4). A negyed közepe táján ötméteresből egyenlített a horvát csapat (4-4). A magyar gárda egyik szerb légiósa, Milan Aleksic lőtt távolról hatalmas gólt, ám ez sem maradt válasz nélkül (5-5).

A zárónegyed nyitányaként egy másik szerb, Stefan Mitrovic elhajlásos lövésből vette be a horvát együttes kapuját (5-6), majd 6-6 után a Szolnok harmadik szerb légiósa, Zivko Gocic is betalált (6-7). A Rijeka azonban bő három perccel a vége előtt átvette a vezetést (8-7). A magyar kísérletek már nem vezettek eredményre, s az utolsó percben, emberhátrányban kapott góllal végleg eldőlt a meccs a vendéglátók javára, akik 9-7-re nyertek, így elorozták a Szolnoktól a csoportelsőséget. A magyar csapat főcsoportjából másodikként került tovább a barcelonai hatos fináléba.

BL-főtábla, B csoport, 10. (utolsó) játéknap:

Primorje Rijeka (horvát) – Szolnoki Dózsa-Közgép VSC 9-7 (1-3, 2-0, 2-2, 4-2)
A magyar csapat góldobói: Kis, Varga Dénes, Tóth M., Varga Dániel, Aleksic, Mitrovic, Gocic 1-1

(MTI)