Abszolút profi volt a Veszprém!

Shares
Veszprém, Javier Sabaté, 440, vehirsport.hu

Javier Sabatének komoly része van a sikerben. Fotó: vehirsport

Ritkán látott, hatalmas csatát nyert meg szombaton este a Veszprém BL-döntős, férfi kézilabda  csapata Zágrábban 21-20-ra, ahol a hármas sípszót követően még az ellenfél edzője, Veszelin Vujovic is a magyarokat dicsérte.

Pedig nem jól indult a találkozó, hiszen Ilicet erősen vitatható módon piros lappal „jutalmazták” a bírók. Nem sokkal később pedig Zeitz vállsérülés miatt kénytelen volt elhagyni a küzdőteret. Így a Veszprém Nagy Lászlóval együtt már három oszlopa nélkül kellett játszania.

A folytatásban azután több dolog is bebizonyosodott. A végig vezető horvátokkal szemben ugyanis egyetlen pillanatra sem adták föl a győzelem reményét, hanem maximális profizmussal küzdöttek az egyensúlyhoz közeli állás megtartásáért. Amikor pedig eljött az utolsó idő, a győzelmet is kicsikarta a küzdőképességből hatosra vizsgázott gárda.

Az is bizonyságot nyert, hogy a Veszprémnek igenis óriási tartalékai vannak, hiszen három kulcsember hiányát valóban csak egy-két együttes lehet képes túlélni. Meggyőződésem, hogy a délután közvetített, hazai sikert hozott Kiel – Flensburg (27-23) BL-csoportmeccs egyik részevője sem valószínű, hogy azonos helyzetben ilyen bravúrra lenne képes.

Az adott szituációban feltétlenül méltatást érdemel a jobbszélső Marguc gólerőssége, valamint a kapuban gyakran parádézó Mikler is. A védekezésben az erőt a maga „sajátos” modorában ismét Sulic képviselte, miközben társai a második félidőre sokkal jobb összteljesítményre voltak képesek, mint az első 30 perc során.

A győzelem értéke óriási! Az abszolút profi játékot bemutató Veszprém teljesítményét látva nem lehet elhallgatni az ebben bizonyosan komoly részvényes, szerényen csak másodedzőként emlegetett Javier Sabaté nevét és munkáját sem. Miközben a a vezetők nagy nevekkel sakkoznak a képzeletbeli táblán, addig ez a három évig teljes inkognitóban dolgozott spanyol edző ismételten bizonyította, hogy többre is képes, mint arra, hogy csak lecserélésre érdemes, „rossz gyalogos” legyen a fekete-fehér mezőkön. Ehhez a teljesítményhez a játékosoknak ugyanis el kellett fogadniuk az ő személyét is, mert ellenkező esetben nem alakulhatott volna ki ez az egység, amit a veszprémiek felvonultattak, s ami végül győzelmet hozott számukra.

A szombati hangolás kitűnően sikerült. Ezek után kettőzött kíváncsisággal várjuk: vajon a szív és az akarat Szegeden is képes  lehet ilyen csodára a Barcelona ellenében?