Akár taxival is hazajön Spanyolországból Orbán Csilla
A magyar sportban márkanévnek számít az Orbán név. Árpád a Győri ETO legendás középhátvédje volt. A Jegenye becenevet viselő labdarúgó Tokió olimpiai bajnoka. Lánya, Csilla pedig kézilabdázásban tette le a névjegyét.
Csilla karrierje is a Rába-partjáról indult. Tizennyolc évesen érkezett Veszprémbe, majd a Budapesti Spartacus bajnok baloldali átlövőjeként mehetett külföldre játszani.
– Érdekesen alakult a hazai pályafutása, mert a Veszprém SE-vel elbuktak egy már megnyertnek hitt bajnoki aranyérmet.
– Ne is mondja, amíg élek nem felejtem el azt a pillanatot – sóhajtott egy hatalmasat a telefonba a közel százszoros magyar válogatott. – Ráadásul csupán idegenben lőtt kevesebb gólunk miatt nem sikerült behúzni a bajnoki címet. Nagyon jó csapatunk volt, remek játékosokkal. De a Spartacus akkor kiénekelte a szánkból a sajtot. Ráadásul mind ez Veszprémben történt. Borzasztó pillanat volt.
– Akadt annál még tragikusabb is, amikor ez a kiváló együttes, válogatottak sorával kiesett az NB I-ből. De már Orbán Csilla nélkül.
– Valóban így történt. De nem azért hagytam ott a lányokat, a csapatot, mert nem nyertük meg a bajnoki címet. Más oka volt, erről nem akarok beszélni.
– A sors fura fintora, hogy amikor a Veszprém kiesett, Ön bajnoki címet ünnepelhetett új csapatával a fővárosban, a Budapesti Spartacussal. Majd pár év múlva elindult külföldre szerencsét próbálni.
– Hajnal Csabának köszönhetem, hogy Spanyolországban profiskodhattam – emlékezett vissza a több mint negyedszázada történtekre Orbán Csilla. – Huszonhat éve élek Valenciában. Az egyik legjobb spanyol gárdában játszottam két évig. De pályafutásom vége felé a Palos de la Fronterában is kézilabdáztam. Esélyünk volt az élvonalba jutásra is, de a rájátszásban vereségeket szenvedtünk. Ezután visszaköltöztünk a férjemmel Valenciába. Volt egy pizzériánk, ott segítettem a páromnak. Közben megismerkedtem a festészettel, mert a férjem szülei festőművészek. Megtetszett, sokat tanultam tőlük.
– Néhány éve feltűnt a Balaton környékén egy taxival. Hogy került a „csizma” az asztalra?
– Úgy, hogy tizenöt éve vettem egy licencet és azóta is dolgozom taxisként. Valóban egyszer azzal jöttem haza. Amikor csak tehetem, itthon vagyok. A családom,a hazám a legfontosabb. Ilyenkor meglátogatom édesanyámat és a testvéremet. Ellátogatok Balatonudvariba, a nyaralónkhoz, amit még a szüleim építettek a hetvenes évek közepén.
– Hallani időnként csapatbuliról is, a régi játszótársakkal!
– Ez bizony így van. Nyaranta gyakran összejövünk Plank Cili balatoni vityillójában, ahonnan csodálatos a kilátás a tóra. Volt olyan, hogy eljött hozzánk egykori edzőnk, Eisenbeck István is, aki sajnos már nem lehet közöttünk. De Sényi László és Németh Gábor is borozgatott, nosztalgiázott már velünk.
– Kikkel tartja a kapcsolatot az egykori játékostársai közül?
– Ilyen távolságból nehéz folyamatosságról beszélni, de Márkus Marcsival, Vincze Évivel, Nyári Zsuzsival, Somogyi Tündével, Farkas Böbivel, Lantos Tündével, vagy a volt Szparis Ácsbog Marcsival és a korábbi, győri csajokkal így is sokszor keressük egymást. Segít ebben az internet világa is.
– Néhány éve Spanyolországból is megkezdődött a sportolók, edzők elvándorlása. Magyarországra is jöttek számosan.
– A gazdasági válság itt is sújtotta a sportot. A klubok elszegényedtek, fizetési gondokkal küzdöttek, ezért döntöttek sokan úgy, hogy szerencsét próbálnak más országokban. Természetesen figyelemmel kísérem a sportág magyarországi történéseit. Örömmel tapasztalom, hogy női és férfi vonalon is vannak szép sikerek. Drukkolok nekik nagyon innen is.
– A remek futball hazájában él: Messi, vagy C. Ronaldo?
– Ilyet kérdezni! Persze, hogy Messi! Imádom a játékát. Könnyed, légies. Senki sem lát úgy a pályán, mint ő. Egy igazi zseni, aki szó szerint játssza a futballt.
Orbán Csilla megmaradt ugyan olyan kedves, jó humorú hölgynek, mint amikor még Veszprémben kézilabdázott. Utált veszíteni, mindent megtett a sikerért. A sport azóta is kitölti az életét. Ha ideje engedi fut, kerékpározik, vagy kutyájával sétál a tengerparton. Az igazi meglepetés azonban az lenne, ha egyszer meghívó érkezne egy tárlatra, ahol a festményeiből nyílna kiállítás.
(Donát Tamás/Vasárnapi Napló)
