Aki nem jár a MOB közgyűléseire, azt zárják ki!

Pénteken, a MOM színháztermének előcsarnokában még semmi nem jelezte: itt és ma bizony érdekes és semmiképpen nem örvendetes dolgok is történnek majd. Az ilyenkor szokásos eszmecserék zajlottak, elsősorban a kávé fogyott – ezek előjátékai a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének.

Odabenn azonban már első ránézésre is érződött: bizony nem túl nagy a látogatottság. A hivatalos szám is a hiányérzetet erősítette meg: a részvételre jogosult 234 küldött közül mindössze 124 regisztrált. Tehát már a kezdetkor is mindössze plusz hét fő biztosította a döntésképességet.

Az események egyébként az előzetes mederben haladtak volna, ha dr. Török Ferenc – Tokió(1964) egyéni öttusa bajnoka – nem kavarja fel az állóvizet. Addig rendben van a dolog, hogy dr. Töröknek igaza lehet bármiben. Az viszont már erősen megkérdőjelezhető, hogy az ügyvédként praktizáló, egykori ötkarikás bajnok saját szervezete ellen perre menjen – még akkor is, ha esetleg igaza is van. Számomra ugyanis elképzelhetetlen, hogy – amennyiben valóban a jobbító szándék vezeti Török doktort – tényleg a bíróság lenne az egyetlen fórum az elégtételre.

Ezért, azért, amazért, de tény: az idő elszaladt, bár alig két óra egy ilyen tanácskozás esetén még egyáltalán nem számíthat rekordidőnek. Ám elég sokan nem így gondolkodtak, és egymás után hagyták el a tanácskozás helyszínét. Mire végszavazásra került volna sor, már szemmel láthatóan is bizonytalanná vált: vajon döntésképes-e még a közgyűlés? Névsorolvasásra került sor, amelynek eredményeként kiderült: mindössze kilencvenhárman tartottak ki az eredetileg bejelentkezett 124 küldött közül, ami egyben azt is jelentette: új, rendkívüli közgyűlést kell összehívni.

Az eset nálam előbb az elgondolkodtató, majd a felháborító jelzőt is kiérdemelte. Szerintem ugyanis elfogadhatatlan, hogy – bár még messze a nyaralási szezon – száztízen(!), tehát a jogosultak csaknem a fele már eleve nem tudott, vagy nem akart részt venni a közgyűlésen.

A minimális többségnek pedig nem volt kitartása, nem ülte végig a tanácskozást, amely messze nem volt olyan hosszú, hogy onnan idő előtt kellett volna bárkinek is „menekülnie”. Ilyen alapon például a közelmúltban lebonyolított asztalitenisz sportági közgyűlésen már senki sem maradt volna a végére, hiszen ez az „ütközet” csaknem tizenként órán át tartott.

Számomra megszívlelendő az az egyelőre csak szóban elhangzott javaslat, mely szerint azokat a MOB-tagokat, akik három, egymást követő alkalommal nem jelennek meg, illetve alapos okkal nem mentik ki magukat, törölni kellene a tagság sorából. El kellene dönteniük a notórius távolmaradóknak, illetve az idő előtt „olajra lépőknek”, mennyire fontos számukra a magyar olimpiai mozgalom? Aki pedig ebben a szervezetben nem tud teljes szívvel és akarással dolgozni, az státusz szimbólumból ne tartsa meg a MOB-tagságát! Inkább mondjon le – hátha adódnak a felszabaduló helyekre olyanok, akiknek a MOB-tagság nem nyűg, hanem megtiszteltetés.

És végül még egy, ugyancsak furcsállni való dolog, amely szintén elhangzott a MOM színháztermében. Több hely is üres, nincs gazdája a MOB Közgyűlésében. A Magyar Vívó Szövetség például mindmáig két hely sorsáról nem döntött. Ehhez csak annyit: ott voltam azon a sajtótájékoztatón, amelyen a szövetség korábbi ügyvezető igazgatója, Füleki András elég magas lóról, megfellebbezhetetlen magabiztossággal közölte az elnökségük döntését, amely szerint Kulcsár Győző, négyszeres olimpiai bajnok úgymond „nem fért bele” a szövetség rendelkezésére állt öt hely egyikébe sem.

Idő közben már két üres kvótája van az MVSZ-nek, mégsem töltik be. Kíváncsian várom, kik lesznek arra méltók, hogy a magyar vívósportot a MOB közgyűlésein képviseljék?

Ha már egy négyszeres olimpiai bajnok nem volt nekik megfelelő?