Allegri: megérdemelten jutottunk tovább

Shares

Szerdán Bajnokok Ligájában a Juventus Londonban, míg az FC Basel Manchesterben nyert egyaránt 2-1-re, de micsoda különbség, hiszen az olaszok továbbjutottak, míg a svájciak így is kiestek a sorozatból.

A két argentin gólszerző: Gonzalo Higuaín és Paulo Dybala. Fotó: Julian Finney/Getty Images

A londoni csapat kezdte lendületesebben a találkozót, noha a gól nélküli döntetlen számára volt kedvező. A hazaiak sorra dolgozták ki a jobbnál jobb lehetőségeket, de a helyzetek rendre kimaradtak, eközben az olaszok alig jutottak el az ellenfél kapujáig, igaz, egy ízben büntetőt kértek számon – jogosan – a játékvezetőn. A Tottenham fölénye még a szünet előtt góllá érett, bár a dél-koreai Szon a lövésével a saját lábát találta el, úgy pattant a labda a hálóba.

A bekapott gól által a kiesés szélére sodródott Juventus a folytatásban sem tudott változtatni, így a második félidőben is a Tottenham járt közelebb az újabb találathoz. Ennek ellenére a torinóiak szórványos ellentámadásaik egyikéből, az első kaput eltaláló lövésükből egyenlítettek az argentin Higuain révén. Ez pedig olyan rövidzárlatot okozott a hazai együttesnél, hogy egy újabb védelmi megingást követően – Higuain ugratta ki a gólszerző Dybalát – három perccel később már hátrányban volt, s így kiesésre állt. A hajrában ismét veszélyesen rohamoztak a londoniak, de nem sikerült egyenlíteniük, amivel kicsikarták volna a hosszabbítást, egyszer a kapufa mentette meg a vendégeket.

Hirdetés

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó:

Tottenham Hotspur – Juventus1–2 (1–0)
London, Wembley-stadion, 84 010 néző. Vezette: Szymon Marciniak (lengyel)
Gól: Son (39.), illetve Higuaín (64.), Dybala (67.)
Spurs: Lloris – Trippier, Sanchez, Vertonghen, B. Davies – Dier (Lamela, 74.), Dembelé – Eriksen, Alli (F. Llorente, 86.), Son – H. Kane.
Juventus: Buffon – Barzagli, Benatia (Lichtsteiner, 61,), Chiellini, Alex Sandro – Khedira, Pjanic, Matuidi (Asamoah, 60.) – Douglas Costa, Higuain (Sturaro, 84.), Dybala.

Továbbjutott: 4–3-as összesítéssel a Juventus

Hirdetés

Kifizetődő cserék

Mauricio Pochettino a kihagyott helyzetekben látja a kiesés okát, Harry Kane szerint többet érdemelt volna a Spurs, Chiellini vasárnap elhunyt társának ajánlotta a győzelmet.

„Három helyzetük volt, abból két gólt szereztek. Csalódott vagyok, mert mi rengeteg lehetőséget elhibáztunk, s ez a csapat többet érdemelt volna” – jelentette ki a találkozó után az argentin mester. A Tottenham még az utolsó percben is hosszabbításra menthette volna az összecsapást, de Harry Kane fejese a kapufán csattant.

„Ez a Tottenham. Mindig megvannak az esélyeik, de a végén valami mindig hiányzik náluk” – fogalmazott a torinóiak védője, Giorgio Chiellini. Hozzátette, Davide Astori hétvégi halála miatt nem volt könnyű számukra az összecsapás, de végig nyugodtak tudtak maradni, s ez volt a kulcs.

„Tudtuk, hogy lesz lehetőségünk a gólszerzésre, s éltünk is a helyzeteinkkel. Astorinak ajánljuk ezt a győzelmet” – összegezte a találkozót a védő.

„Ha a 180 percet nézzük, azt hiszem, megérdemelten jutottunk tovább. Az első félidőben csak szenvedtünk, de a cseréink kifizetődtek a második játékrészben” – nyilatkozta Massimiliano Allegri, a Juventus edzője.

A City legyőzésével búcsúzott a Basel

Az angol csapat spanyol edzője, Josep Guardiola ennek ellenére egyáltalán nem volt elégedett játékosai teljesítményével.

„Az első félidő jó volt, a másodikban viszont elfelejtettünk támadni, elfelejtettünk játszani. Nem azért passzolunk ennyit, hogy járassuk a labdát, hanem azért, hogy eljussunk az ellenfelek kapujáig. Ma ebből semmit nem láttam, nagyon rosszak voltunk a második játékrészben” – kritizálta együttesét a szakember.

A manchesteriek 36 veretlenül megvívott hazai összecsapás után kaptak ki, annak ellenére, hogy a játékosok BL-rekordot jelentő 978 sikeres passzt mutattak be.

Manchester City – FC Basel 1-2 (1-1)
Manchester, Etihad-stadion, 49 411 néző. Vezette: Pavel Kralovec (cseh)
Gól: Gabriel Jesus (8.), illetve Elyounoussi (17.), Lang (71.)
ManCity: Bravo – Danilo, Stones, Laporte, Zinchenko – Yaya Touré – Gündogan (Diaz, 66.), Foden (Adarabioyo, 89.) – Bernardo Silva, Gabriel Jesus, L. Sané.
Basel: Vaclik – Suchy, F. Frei, Lacroix – Lang, Serey Dié, Zuffi, Blas Riveros – Bua (Stocker, 68.), M. Elyounoussi – Oberlin (van Wolfswinkel, 74.).

Továbbjutott: a Manchester City 5–2-es összesítéssel.

Forrás: M4 Sport

A Real Madrid kettős győzelemmel jutott tovább