Allegri nem aggódik a visszavágó miatt

Shares
Massimiliano Allegri és Carlos Tevez. Fotó: Reuters

Massimiliano Allegri és Carlos Tevez. Fotó: Reuters

Jürgen Klopp szerint az eredmény rendben van, bár a második gólnál túl mélyen védekeztek. Manuel Pellegrini szerint két meccset játszottak a Barcelona ellen. Luis Enriquének a győzelem a fontos, nem a számszerű eredmény.

A Barcelona és a Juventus is 2-1-re nyert

Massimiliano Allegri (Juventus): „Boldogok vagyunk, mert megnyertük az odavágót, és összességében jól is játszottunk. A védekezésben azonban voltak problémáink az első félidőben, kár a bekapott gólért is, de ilyesmi előfordul. Nem aggódom a visszavágó miatt. Ebben a periódusban már a legjobb csapatok ellen kell jól teljesíteni. Nekünk is ki kell tapasztalnunk az ellenfelünk gyengéit, és ott kell rámérni a csapást. Ez a meccs egyébként hasznos volt, mert úgy kellett nyernünk, hogy nem vagyunk fölényben.”

Jürgen Klopp (Dortmund): „Az első félidőben néhány akciót jobban is befejezhettünk volna. Ekkor többször is megkeserítettük a Juventus életét. A bekapott gólra is jól reagáltunk. A második játékrészben egy-két lehetőségünk volt, míg a Juventusnak volt két nagy helyzete. Ha innen nézzük a dolgot, akkor az eredmény rendben van. Túlzottan tiszteltük a Juvét, kicsit mélyebben védekeztünk, ezért is kaptuk a második gólt.”

Manuel Pellegrini (Manchester City): „Az első félidőben egyáltalán nem játszottunk jól. A másodikban feljavultunk, voltak helyzeteink, de hibákat is követtünk el. A szépítés után megfogyatkoztunk, és ez nagyon megnehezítette a dolgunkat. Két mérkőzést játszottunk, egyet az első, egyet pedig a második félidőben. Az első bekapott gól után nagyon gyengék voltunk egészen a szünetig. Nem jó ez az eredmény, de úgy utazunk Barcelonába, hogy megpróbálunk továbbjutni. Joe Hart tizenegyesvédése éppen ezért nagyon fontos volt a végén.”

Luis Enrique (Barcelona): „Nagyszerűen teljesítettünk, sokkal jobbak voltunk, mint ellenfelünk. A célunk a győzelem volt, a számszerű eredménnyel nem foglalkoztunk. Gratulálok a csapatomnak. A kihagyott tizenegyesre kitérve, ilyen mindenkivel előfordul, mi továbbra is bízunk Lionel Messiben.”

Digisport