Almási Nándor: Lutz Anna és Dóra is döntős lesz!

Shares

A szegedi kajak-kenu világbajnokságra készülő magyar válogatott utolsó, nyitott kérdése is eldőlt: Lutz Dóra legyőzte Csipes Tamarát, így ő indulhat K-1 200 méteren. Edzőjével, Almási Nándorral beszélgettem.

Lutz Dóra és Almási Nándor

– Öt éve dolgozom együtt Dórával és nagyon tehetséges húgával, Annával – válaszolt az együttműködés kezdetét firtató kérdésre a mesteredző. – Egyébként 2016-ban tértem vissza végleg Magyarországra, miután két éves itthoni kanyart leszámítva, harminc évig több földrészen is edzősködtem.

– Ha már szóbakerült, felsorolná, hol dolgozott?

– 1986-ban kaptam lehetőséget az osztrák válogatott felkészítésére, ahonnan 1991-ben Dél-Afrikába vitt az utam. 2000-től az angol válogatottért feleltem, majd 2004-ben visszamentem Dél-Afrikába. 2008-tól 2010-ig az MTK-ban férfi kajakosokkal foglalkoztam, onnan ismét Ausztriába kerültem, egészen 2016-ig. Közben fiam, Almási Péter az 1996-os, atlantai olimpián Hegedüs Róberttel döntőbe került. Péter 2005-ben brit színekben, egyesben harcolta ki a világbajnoki döntőbeli részvétel lehetőségét.

– 2016-tól az UTE kajak szakosztályának edzője.

Igen és szeretném kihangsúlyozni, hogy a női szakágban elért eredményeinket edzőkollegámmal, Homoki Tamással együtt dolgozva érjük el. Ez a munka most a Lutz-nővérek világbajnoki részvétele révén is komoly visszaigazolást nyert.

A szezon előtt számított erre, hogy Anna egyenes ágon, Dóra pedig szétlövés útján bekerül a vb-csapatba?

– Azt nem mondanám, hogy biztosra vettem, de reménykedni reménykedtem benne. Anna az U-23-as világbajnoki sikerével igazolta, hogy nagyon tehetséges és még alig húszéves. Ő Kiss Blankával párban, K-2 200 méteren bejuthat a döntőbe.

– Dóra nagyobb izgalmak után lett csapattag.

Neki az átlagnál jobbak a reflexei, a rajtokat rendre jól elkapja. Most annyival volt jobb, mint korábban, hogy a táv utolsó harmadában is képes volt még egy gyorsításra. Ezt már Csipes Tamara sem tudta kiegyenlíteni.

– Annáék párosát a döntőbe várja. Dórának mi lehet a célja?

– A döntőbejutás a legkevesebb, de ez még kevés lenne elvégre az olimpiai kvóták megszerzése a fő cél. Bízom benne, hogy bekerül az első hat közé.

Mindössze tíz nap van a vb rajtjáig. Mire lehet ez a néhány nap elég?


MTI Fotó: Kovács Tamás

Dóra már a szétlövés előtt is klubtársával, Kozák Danutával együtt edzett, s ez a közös gyakorlás folytatódig a megnyitó napjáig. Ebben az időszakban a mennyiség csökken, az intenzitás viszont meg kell maradjon.

(jochapess / Jocha Károly)