Angelique Kerber az új világelső

Shares

Kerber_NR1Ismét elbukott Serena Williams az Amerikai Nyílt Teniszbajnokság női egyes elődöntőjében. A hatszoros US Open győztes afro-amerikai teniszezőt tavaly Roberta Vinci, míg idén Karolina Pliskova győzte le.

A 10. helyen kiemelt cseh teniszezőnő az első játszmát mindössze 26 perc alatt nyerte meg Serena Williams ellen. Az amerikai játékos az első szettben bréklabdához sem jutott, míg a második játszmában egy brékkel tartani tudta a lépést Karolina Pliskovával, ám a rövidítést végül 7-5-re bukta el Serena Williams.

Serena hiába ütött több nyerő ütést (15-9) és szerzett több pontot is (44-41), Pliskova 19 első szervájából csinált pontot és kettővel kevesebb ki nem kényszerített hibát vétett. Mindketten három-három ászt ütöttek, míg kettős hibából 5-4 lett a végeredmény Pliskova „javára”.

A cseh teniszező így végül a US Openen mindkét Williams-lányt kiejtette. Pliskova a mérkőzés után így nyilatkozott: „Ez volt az álmom, hogy bejussak egy GS-torna fináléjába. Óriási eredmény ez számomra és remélem, hogy még nincs vége. Még egy lépésre van szükség és akkor megszerzem a trófeát. A mérkőzés előtt még egy kicsit ideges voltam, de amint beléptem a pályára ez elmúlt és csak a győzelemre koncentráltam.”

Pliskova, aki a US Open előtt megnyerte a Western&South Opent, zsinórban már 11. mérkőzését nyerte meg. A cseh lány Cincinnatiben legyőzte Szvetlana Kuznyecovát, Garbine Muguruzát és a döntőben Angelique Kerbert is. A 11 győztes mérkőzésén mindössze Kuznyecova és Venus Williams ellen veszített el egy-egy játszmát.

Karolina Pliskova. Fotó: WTA

Karolina Pliskova. Fotó: WTA

Az alsó ágon a két évvel korábban döntőben szereplő Caroline Wozniacki ismét trónkövetelőként lépett színre, az egykori dán világelső New Yorkban legyőzte a 8. helyen kiemelt Madison Keyst és a 9. helyen kiemelt Szvetlana Kuznyecovát is. Angelique Kerberrel szemben azonban alulmaradt Wozniacki.

A második helyen kiemelt német teniszezőnő idén nyert az Ausztrál Openen, ahol a fináléban Serena Williamst győzte le 6:4, 3:6, 6:4 arányban. Egy stuttgarti tornagyőzelem után viszont már az első fordulóban kiesett a Roland Garroson. Wimbledonban ismét menetelt Kerber, a fináléban végül Serena Williams vágott vissza a német teniszezőnőnek (7:5, 6:2). Nyáron Kerber az olimpiai fináélig menetelt, ahol Monica Puigtól kapott ki, míg a már említett Cinncinati torna döntőjében Pliskova nyert 6:3, 6:1 arányban.

Győzelmével Angelique Kerber a szeptember 12-én megjelenő új WTA-világranglistán átveszi az első helyet Serena Williamstől. (Persze ehhez szükség volt arra, hogy riválisa Pliskova legyőzze Serenát) A 28 éves teninszezőnő a második legidősebb játékos, aki átveszi az első helyet. 2001 októberében Jennifer Capriati 25 évesen és 200 naposan lett világelső.  Kerber Steffi Graf után a második német teniszezőnő, aki vezetheti a listát.

Pliskova és Kerber 8. alkalommal lép pályára egymás ellen, az eddigi állás: 4-3 a német lány javára. Először játszanak majd egymás ellen GS-tornán, érdekesség azonban, hogy legutóbbi három találkozójuk egyaránt döntő volt.

Tavaly a birminghami füvespályás viadal fináléjában emlékezetes mérkőzést vívtak egymás ellen, végül Kerber 6:7(7), 6:3, 7:6(4) arányban nyert. A stanfordi torna döntőjében is Kerber nyert 6:3, 5:7, 6:4 arányban.  A már kétszer is említett idei Western&South Open döntőjében Pliskova nyert 6:3, 6:1 arányban.

A US Open történetében hosszú idő után tért vissza német és cseh teniszezőnő is a döntőbe. Az utolsó német játékos, aki döntőt játszott Flushing Meadows-ban Steffi Graf volt, aki 1996-ban Szeles Mónika legyőzésével 5. US Open győzelmét aratta. Az egyetlen cseh (akkor még csehszlovák) győztes Hana Mandlikova, aki 1985-ben Martina Navratilovát győzte le 7:6(3), 1:6, 7:6(2) arányban.

1993-ban rendeztek először és mindeddig utoljára német-cseh női döntőt Flushing Meadows-ban, akkor Steffi Graf 6:3, 6:3 arányban nyert Helena Sukova ellen.

US Open, női egyes, elődöntő:

Karolina Pliskova (cseh, 10.) – Serena Williams (amerikai, 1.) 6:2, 7:6(5)
Angelique Kerber (német, 2.) – Caroline Wozniacki (dán) 6:4, 6:3