Antal Márta a dobogóra felállást is gyakorolta

Ötven éve, a tokiói olimpián ezüstérmet szerzett gerelyhajításban Rudasné Antal Márta 58,27 méteres dobásával. Talán furcsa, de eredményével még ma is esélyesként indulhatna a hét végi országos bajnokságon, hiszen olyan gyenge a jelenlegi élmezőny. 

Burkovits Ferenc interjúja a Magyar Hírlapban

– Nagyon nehezen állt rá erre az interjúra. Miért?
– Tudja, nincs nekem senkivel semmi bajom, csak úgy voltam vele, hogy mindennek megvan a maga ideje. Annak idején örültem, hogyha az újságokban írtak rólam, megjelent a fényképem. Talán nem nagyképűség, a helyesebb lányok közé soroltak. Így mindig büszke voltam, amikor megjelent egy-egy írás a fényképemmel. Évtizedek óta abszolút civil életet élek, a vendéglátásban dolgoztam, és úgy vagyok vele, hogy egy ilyen idős hölgy már ne szerepelgessen.

– Most mit csinál, mi van önnel?
– Semmi különös. Gyomlálom a kertet, foglalkozom a két kutyámmal. Az egyik most is iskolában van, mert nemcsak a postást ugatja meg, hanem bárki jön, szinte nem lehet az ugatásától megmaradni. No, és persze azért sportolok. Az északi gyaloglást űzöm. Nyilván sokan látták már utcákon, hogy két hosszú bottal a kezükben gyalogolnak emberek. Ezek egyike én vagyok. Hetente két alkalommal járok, és mondhatom, kemények az egyórás foglalkozások. A házunk alagsorában pedig van egy futópadom, és ott is gyakran megfordulok.

– Hogyan került aztán az atlétikai pályára?
– Egy barátnőm által, aki levitt a Vasas Pasaréti úti pályájára, ahol éppen a gerelyhajítók tartottak edzést. Én is megpróbálkoztam gerelyezni, és Várszegi József, aki pályafutásom során végig az edzőm volt, látott bennem tehetséget. Gyorsan ifiválogatott lettem, és hamar bekerültem a felnőttválogatottba.

– Hogyne. Milyen célt tűzött maga elé, mielőtt kiutazott a tokiói olimpiára?
– Várszegi Jóska bácsi az elutazás előtt adott nekem egy kis kockás füzetet, amibe leírta, hogy melyik nap mit és hogyan kell csinálnom. A döntő napján reggel kinyitottam a füzetet, és az volt leírva, hogy gyakorolja a dobogóra felállást. Fogalmam sem volt először, hogy mit jelent. De hát aztán rájöttem.

– Olyannyira sikerült gyakorolnia, hogy meg sem állt a második helyig.
– Az az eredmény részben szerencse, részben pedig balszerencse. A délelőtti selejtezőben a szovjet Gorcsekova világcsúcsot dobott, én meg a harmadik helyen jutottam a döntőbe. Aztán a fináléban az akkor tizenhét éves román Michaela Penes már az első sorozatban túldobta a hatvan métert. Mint később kiderült, aranyat érő dobás volt. Tudja, akkoriban még nem volt dopping- és nemvizsgálat, mert szerintem ha ezt az utóbbit elvégezték volna, akkor Penesről lehet, hogy kiderül, hogy nem is nő.