Asztalitenisz Top 12: meglepetés a férfiaknál, papírforma a nőknél

Shares

majoros_440A férfiaknál bombameglepetést, a nőknél papírforma eredményeket hoztak a szerdai csoportküzdelmek az asztaliteniszezők Top 12 bajnokságán, az ob utáni legfontosabb hazai egyéni versenyen.

A Marczibányi téri Ormai László Csarnokban zajló tornán a részvételi jogot a selejtező megnyerésével kiharcoló, mindössze 17 éves Majoros Bence nagyszerű győzelmeket aratva csoportelsőként jutott a csütörtöki elődöntőbe. A nyírbátori versenyző többek között a válogatott Jakab János és Kosiba Dániel ellen is diadalmaskodott – előbbi 2004-ben, utóbbi pedig 2008-ban lett első a hazai Top 12-n.

Majoros a fináléba kerülésért a címvédő, pályafutása negyedik elsőségére hajtó Fazekas Péterrel csap majd össze, míg a másik ágon Jakab és a 19 esztendős, eddig még veretlen Lakatos Tamás párharcát láthatják majd a nézők.

Hirdetés

A nőknél nem született különösebb meglepetés: a legjobb négy között ott van a címvédő Madarász Dóra, aki veretlenül nyerte meg a csoportját, a 2009-ben győztes Pergel Szandra, aki eddig szintén százszázalékos, valamint Ambrus Krisztina és Nagyváradi Mercédesz.

A szokásoknak megfelelően a résztvevők két hatos csoportban körmérkőzést vívtak egymással, majd az első két-két helyezett jutott az elődöntőbe.

 A csütörtöki program:
női és férfi elődöntők 15.00
női és férfi döntők 16.00

Hirdetés

(MTI)