Átadták a felújított Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokot

Shares
Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, Simicskó István honvédelmi miniszter, Sákovicsné Dömölky Lídia olimpiai bajnok vívó és Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke (b-j) átvágja a nemzeti színű szalagot. Fotók: Jochapress.hu

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, Simicskó István honvédelmi miniszter, Sákovicsné Dömölky Lídia olimpiai bajnok vívó és Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke (b-j) átvágja a nemzeti színű szalagot. Fotók: Jochapress.hu

Ünnepélyes keretek között átadták pénteken az átalakított, felújított Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokot, melynek nagytermében, illetve a korábbi birkózóteremből átalakított részben összesen 35 páston készülhetnek és versenyezhetnek a vívók.

vívás151120_Simicskó, 440

Simicskó István honvédelmi miniszter az ünnepségen hangsúlyozta: a jelenlegi kormány sportbarát és minden olyan alkalom ünnep, amikor új létesítményt adnak át, ahol a fiatalok kulturált körülmények között készülhetnek. A volt sportért felelős államtitkár kiemelte: honvédelmi miniszterként célja, hogy a katonasághoz kötődő sportágakat, amilyen a vívás is, támogassák.

vívás151120_Szabó Tünde, 440

Szabó Tünde felidézte, milyen rangos viadaloknak adott otthont az elmúlt 74 évben a Nemzeti Sportcsarnok, köztük két vívó-világbajnokságnak 1959-ben és 1975-ben. A sportért felelős államtitkár megemlékezett a névadó Gerevich Aladár pályafutásáról, személyiségéről.
„A kormány sport melletti elkötelezettségét jelzi az a statisztika, mely szerint 2009-ben a lakosság öt százaléka sportolt heti rendszerességgel, s ez a szám mára 15 százalékra nőtt.” – tette hozzá.

Hirdetés

vívás151120_Csampa Zsolt, 440

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a létesítményfejlesztésben kétféle irányt tűztek ki célul, egyrészt a bázisok, a vívóműhelyek segítését, másrészt a válogatottnak otthont adó Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok felújítását. A további tervek között említette, hogy minél több városban szeretnék meghonosítani a vívást, és kiemelte: míg 2012-ben, elnökké választásakor 4-5 iskolában folyt vívásoktatás, ma már 93-ban.

vívás151120_Sákovicsné Dömölky Lídia, 440

Sákovicsné Dömölky Lídia olimpia bajnok tőrvívó második otthonának nevezte a régi sportcsarnokot, ahol megfogalmazása szerint akkoriban minden feltétel adott volt a felkészüléshez, míg a klubokban ez nem volt jellemző.
„Az 1959-es felnőtt világbajnokságon együtt nyertünk a férjemmel. Ritka az a házaspár, amelynek tagjai ugyanazon a világversenyen tudnak nyerni, a szívemhez ezért is áll közel ez a létesítmény.” – árulta el.

vívás151120_Gerevich Aladár, 440

Magyarország legrégebbi, 1941-ben épült fedett sportcsarnoka a hétszeres olimpiai bajnok Gerevich Aladár nevét viselő Nemzeti Sportcsarnok a kormány sportágfejlesztési programjának köszönhetően újult meg. A 210 milliós költségvetésből 150 millió forint volt a kiemelt sportágfejlesztési támogatás, 60 millió pedig a Nemzeti Sportközpontok saját forrása. További 76 millió forintot eszközökre, felszerelésre szántak.

Hirdetés

vívás151120_B.Nagy Pál, Bárány Árpád, 440

A médiában ritkán szereplő két párbajtőrvívó olimpiai bajnokunk: B. Nagy Pál és Bárány Árpád

A felújításnak köszönhetően a jövőben a vívó válogatott központi edzésére 3158 négyzetméter, 35 pást, további nyolc, mozgáskorlátozott vívók részére kialakított pást, valamint akadálymentes öltözők, megújult vizes blokk, konditerem áll rendelkezésre.

vívás151120_Navarrete József, Mincza Ildikó, 440

Az olimpiai ezüstérmes kardvívó, Navarrete József és a bronzérmes párbajtőröző, Mincza-Nébald Ildikó

A nem hivatalos átadás már szeptemberben megtörtént egy európai kadett versennyel, majd junior világkupákkal, az „igazi” nyitány pedig a december 18-20-án sorra kerülő hat fegyvernemes felnőtt országos bajnokság lesz.

(MTI)