„Autózúzó” Dzsudzsák Balázs legújabb üres szólamai
Megint elérkezett egy új lap nyitásának ideje a magyar labdarúgásban. Úgy is mondhatnánk: minden kezdődik elölről.
Legelsősorban a számolgatás, mert ebben a témakörben Magyarország egészen biztosan a világ legelején van a képzeletbeli rangsorban. Főleg akkor, ha azt kell számolgatni, hogy a riválisoknak hányszor kell kikapniuk ahhoz, hogy a magyar válogatott is végre kijusson valamelyik világversenyre.
Most éppen Európa-bajnokság közeledik, ráadásul tizenhatról huszonnégyre emelték a „döntő” részvevőinek számát. Ami nagyjából azt is jelenti, hogy minden valamirevaló labdarúgással rendelkező európai ország kijuthat, illetve viszonylag simán ki kell jutnia a döntő mérkőzéseire.
Ha fentebb azt írtam, számolgatásban jók vagyunk, akkor azt is kijelenthetem nyugodt szívvel, hogy az előzetes esélylatolgatásokban, a nyilatkozatokban és a fogadkozásokban is igen jól állunk. Itt van például a mi kis szájhősünk, Dzsudzsák Balázs, aki megint eleresztett néhány blöfföt. A most vagy soha hangulatot már néhányszor sikerült szóbahoznia, azután a pályán a nagy fogadkozásokból, ígérgetésekből semmi nem valósult meg. Úgy, ahogy mondom: SEMMI!
Maradjunk csak a románok elleni, Bukarestben lejátszott Vb-csoportmeccsnél. Dzsudzsák előtte is ígért fűt-fát, amiből azután a 90 perc során összejött két (kettő!), bágyadt lövési kísérlet. Dzsudzsákot pedig leginkább nagyítóval kellett keresni, hogy biztosak lehessünk felőle: valóban ő is a tíz mezőnyjátékos között van.
Szeptember 7-én, vasárnap 18.00 órakor kezdődik az új időszámítás. Az első Eb-selejtezőn az új Fradi-pályán Észak-Írország lesz Pintér Attila választottainak első ellenfele. Dzsudzsák – aki nem egy, s nem két válogatott meccsén egyértelműen negatív bizonyítványt állított ki magáról – ahelyett, hogy szép csendben készülne és előbb produkálna, s csak azután nyilatkozgatna, természetesen most sem tagadta meg önmagát. Telkiben, az úgynevezett sajtófélóra keretében ismét kipakolt és nehezményezte Szalai Ádám hiányzását. Magyarán: nyíltan bírálta Pintér Attila szövetségi kapitány döntését!
Tévedés ne essék: Pintértől sem vagyok „elvarázsolva”, de van, ami az ő dolga, és van, ami a játékosoké. Pintéré mondjuk az összeállítás és a taktika megadása, Dzsudzsáknak és társainak pedig a kapitány elképzeléseinek megvalósítása: hátul a stabil védekezés, elől pedig a góllövés.
Okos, baloldalon játszadozó emberünk már régen elfelejtette: mi történt, illetve mi nem történt meg, például Bukarestben! (A hollandiai „nyolcasról” direkt nem tennék említést!) Az olyannyira hiányolt Szalai Ádám (aki szintén nem akárki, ha nyilatkozni kell…) ugyancsak csetlett-botlott Bukarestben, még a labda megszelidítése is nagyon komoly gondot jelentett számára, a gólveszély kialakítását pedig személyével kapcsolatosan sem lehet szóba hozni.
A lényeg a lényeg: „autózúzó” emberünk kimondta: „Szalai Ádám számomra mindenképpen hiányzik a csapatból”. Ebben alig burkoltan az is benne van, amennyiben Szalai nincs ott, egészen más az alaphelyzet! Elvégre mondandóját a társaira hivatkozva is megerősítette és a végére odabiggyesztette a rojtosra koptatott „kapitány szíve-joga” szlogent.
Én úgy gondolom, ha a civil életben valaki elvállal egy munkát, ott nem „kukorékolhat” azért, hogy Pistával vagy Piroskával szívesebben dolgozna, mert azonnal megköszönik a jelenlétet és máris mehet haza. Vajon miért van ez másként a mi aranylábú labdarúgóinknál? Már vagy harminc éve senki nem mondhatja, hogy itt, meg ott, ez vagy az tényleg megszakadt a magyar labdarúgás sikeréért. Dzsudzsák Balázs is sokkal többet tehetett volna és annál kevesebbet produkált.
Mi lenne, ha egyszer egy válogatott meccs előtt végre befogná a száját és mindenkit megkímélne azt üres blöffjeitől? Inkább játszana ereje megfeszítésével, rúgna egy-két gólt, kiosztana egy-két gólpasszt és utána állna oda a mikrofonok elé.
Azt hiszem, nem egyedül reménykedem abban, hogy legalább egyszer előbb jönnek majd a gólok és azután a nyilatkozatok.
