Az angol gólkirály kiütötte Angliát

Luis Suarez_600_300Chile Spanyolországot, míg Uruguay nagy valószínűséggel Angliát küldte haza a dél-amerikai világbajnokságról, ráadásul Kolumbia simán elintézte Elefántcsontpartot.

Az első félidőben leginkább a középpályán harcoltak egymással a csapatok, az első igazi lehetőségre a 33. percig kellett várni, ekkor Rooney egy szabadrúgás után fél méterről fejelt a felső lécre. A hajrában aztán egy gyönyörű támadás végén vezetést szereztek az uruguayiak, a Premier League gólkirálya, Luis Suárez volt eredményes. Cavani kapott labdát a bal oldalon, bevárta Suárezt, és gyönyörűen tekert a fejére. A Liverpool támadója Hart fölött a hálóba fejelt (1-0).

A fordulást követő első pillanatokban a dél-amerikaiak megpróbálták eldönteni a három pont sorsát, de kihagyták a helyzeteket. Ezután az angolok vették át az irányítást, Rooney egyenlíthetett is volna, de hatalmas helyzetben hibázott. Az angolok hiába birtokolták többet a labdát a folytatásban, a kapura nem igazán jelentettek veszélyt, ennek ellenére összejött az egyenlítés, Rooney megtörte az átkot, és tizedik világbajnoki mérkőzésén megszerezte az első gólját. A 75. percben Johnson tört be a jobb oldalon a 16-oson belülre, keresztbe passzolta a labdát, és az érkező Wayne Rooney három méterről az üres kapuba passzolt (1-0).

A hajrában mindkét csapat a győzelemre hajtott, a döntő tényező pedig Suárez volt, aki egy előre vágott labda után kíméletlenül használta ki ziccerét, eldöntve ezzel a három pont sorsát.  A 85. percben egy előre vágott labdát az egyik angol védő csúsztatta hátrafelé, ezzel Suárez léphetett ki hatalmas helyzetben, betört a 16-oson belülre és óriási erővel a kapu közepébe bombázott (2-1).

D csoport, 2. forduló:

Uruguay-Anglia 2-1 (1-0)
Sao Paulo, 62 575 néző. Vezette: Carlos Carballo (spanyol)
Gól: Suárez (39., 85.), illetve Rooney (75.)
 Anglia: Joe Hart – Glen Johnson, Gary Cahill, Phil Jagielka, Leighton Baines – Steven Gerrard, Jordan Henderson (Rickie Lambert, 89.), Raheem Sterling (Ross Barkley, 64.), Danny Welbeck (Adam Lallana 71.)- Daniel Sturridge, Wayne Rooney.
Uruguay: Fernando Muslera – Álvaro Pereira, Diego Godín, José María Giménez, Martín Caceres – Álvaro GonzÁlez (Jorge Fucile, 79.), Egidio Arévalo Rios, Cristian Rodríguez, Nicolís Lodeiro (Cristhian Stuani, 67.) – Luis Suárez (Sebastian Coates, 88.), Edinson Cavani.

A kolumbiaiak újabb győzelmükkel a nyolcaddöntő küszöbén

A kolumbiai válogatott rendkívül izgalmas mérkőzésen 2-1-re nyert az elefántcsontparti csapat ellen a brazíliai labdarúgó-világbajnokság C csoportjában, a második forduló csütörtöki nyitómérkőzésén.

Az első körben egyformán három pontot szerző két együttes összecsapásán a dél-amerikaiak a második félidőben James Rodriguez fejesével szereztek vezetést, majd a becserélt Juan Quintero növelte az előnyt. A végeredményt Gervinho állította be egy gyönyörű szóló után.

A kolumbiaiak ezzel szinte biztosan bekerülnek a legjobb 16 közé; ha a később kezdődő japán-görög találkozón döntetlen születik, akkor már a záróforduló előtt továbbjutnak.

C csoport, 2. forduló:

Kolumbia-Elefántcsontpart 2-1 (0-0)
Brazíliaváros, 68 748 néző. Vezette: Howard Webb (angol)
Gól: Rodriguez (64.), Quintero (70.), illetve Gervinho (73.)
Kolumbia: David Ospina – Mario Yepes, Cristian Zapata, Pablo Armero (Santiago Arias, 72.) – Juan Zuniga, Abel Aguilar (Alexander Mejia, 79.), James Rodriguez, Carlos Sanchez, Juan Cuadrado – Victor Ibarbo (Juan Quintero, 53.), Teofilo Gutierrez.
Elefántcsontpart: Boubacar Barry – Serge Aurier, Souleyman Bamba, Arthur Boka, Didier Zokora – Cheick Tiote, Yaya Touré, Serey Die (Mathis Bolly, 73.), Max Gradel (Salomon Kalou, 68.) – Gervinho, Wilfried Bony (Didier Drogba, 60.)

(MTI)

This entry was posted in Hírek and tagged , , , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.