Az Atletico jóval gyengébb csapat, mint jogelődje, a Ciudad volt
Ha beszélném a horvát nyelvet, bizony megkérdezném a veszprémiek egyébként vitán felül világklasszis kapusát, Alilovicot, ugyan mire alapozta a THW Kiel elleni, az elmúlt hétvégén lejátszott BL-csoportmeccs visszavágójával kapcsolatos optimizmusát?
Alilovic ugyanis sok minden más mellett arról is beszélt, hogy reményei szerint győzni fognak Kielben.
Még azt sem mondom, hogy ez nem fordulhatott volna elő. Ám Alilovicnak feltehetően éreznie kellett az előkészületek során, hogy a csapat nincs valami igazán jó formában. Persze ezen nem is szabad különösebben csodálkozni, hiszen a magyar bajnokság olyan, amilyen, de egy biztos: fényévnyire van a német Bundesliga átlagos igénybevételétől. Márpedig magyar bajnokikkal nem igazán lehet jól felkészülni az egészen más hőfokú BL-csatákra.
Ezt a véleményemet akkor is fenntartom, ha örömmel könyvelem el: az MKB Veszprém korábban, a hazai találkozón le tudta győzni a németek sztárcsapatát. Ez a visszavágó azonban drasztikus dolgokat hozott. A 32-21-es végeredmény legalább akkora sokkot jelent, mintha egy ökölvívó úgy veszít el pontozással egy tízmenetes ütközetet, hogy közben legalább háromszor rászámolnak.
A magyaros hozzáállás tipikus példájával álltunk szemben akkor, amikor a megsemmisítő vereséget követően olyan veszprémi nyilatkozat is napvilágot látott, hogy „ezt a meccset mielőbb felejtsük el”. Márpedig ezek a szavak hatalmas morális problémákat takarnak! Egy ilyen 60 percet ugyanis nem hogy nem szabadna villámgyorsan elfelejteni, éppen ellenkezőleg. Tetszik, nem tetszik, legalább három, egymást követő napon valamennyi játékosnak kötelezően végig kellett volna néznie a mérkőzés videofelvételét. Nem büntetésből, hanem a felmerült hibák rögzítése és a tanulságok levonása érdekében.
Nyugatabbra feltehetően ez is egészen biztosan másként megy. Veszprémi példám is van erre. Amikor a berlini Füchse otthonában vereséget szenvedett a BL-csoportban a Veszprémtől, a berlini vezetők bizonyára nem felejteni igyekeztek, hanem az alapos elemzés mellett tették le a voksukat. Perdöntő szerepe lehetett a minden bizonnyal kiadós analízisnek, mert a veszprémi visszavágón elég csúnya, kilencgólos berlini siker született.
Az immár évtizedek óta rendkívül öntudatos veszprémieknek persze ennél a „kis magánújságnál” sokkal rangosabb fórumok sem tudtak (akartak egyáltalán?) ilyesfajta felvetéssel élni. Ha ugyanis valaki véletlenül másféle húrokat is merészel megpengetni a hathasábos dicshimnuszok helyett, annak – ha tehetnék – akár a fejét is levennék. Saját példámat is merészelem felhozni. Amikor 2005. márciusában a legközelebbi ellenfél, az Atletico Madrid jogelődje, a Ciudad Real volt a Veszprém ellenfele, megkockáztattam néhány, korábbi ténnyel alátámasztani óvatos várakozásomat az első, hét góllal (22-29) elvesztett meccset követően. Folyóméterben zuhogtak rám a mocskolódások, amelyek közül még a legfinomabbakat sem szeretném idézni. Amikor azután a hazai visszavágót is elvesztette a magyar bajnok (34-33-ra nyert a Ciudad), ismét leírtam néhány gondolatomat. Ekkor már érdekes módon, nem vettek célba a rendszerint hamis nevek mögé bujkáló, internetes „lovagok”… Viszont egyetlen, önkritikus mondat sem látott napvilágot részükről.
Az akkori Ciudad sokkal erősebb csapat volt a most következő Atleticonál. Ám ez a jelenlegi gárda sem olyan gyenge, hogy eleve félvállról lehetne kezelni őket. Nagy valószínűséggel a Veszprém a minimálisan szükséges egy helyett mindkét pontot begyűjti, így csoportelsőként megy tovább. Ám eljön még az a nap, amikor szükség lehet a Kiel ellen elvesztett ütközet tanulságaira.
Mondjuk, ha előbb nem, hát a BL négyes döntőjében. Még ez év tavaszán…
Fotó: Magyar Hírlap
