Az Eger magabiztosan nyert a Sabadell ellen

Shares

A férfi vízilabda BL-ben hazai medencében győzött a Szolnoki Dózsa és az Eger is, ám az olasz Brescia 8-6-ra nyert az OSC-Újbuda vendégeként.

A ZF-Eger csapata. Fotó: Madar Dávid/MVLSZ

Egerben gyorsan kiderült, hogy a két csapat között – legalábbis ezen az estén mindenképpen – jelentős különbség van, méghozzá az Eger javára, amely 1-1 után a nagyszünetig négygólos előnyt halmozott fel, könnyed játékkal, szép találatokat szerezve (7-3).

A harmadik negyedben tovább duzzadt a különbség, főleg az összesen öt alkalommal eredményes szerb Strahinja Rasovicnak köszönhetően (12-5), a befejező játékrészben pedig a spanyolok már egyszer sem tudták bevenni az egri kaput, miközben a házigazdák még két ízben betaláltak, s a végén kilencgólos győzelemnek örülhettek.

Hirdetés

Dabrowski Norbert, a ZF-Eger vezetőedzője: „A papírformát nem mindig egyszerű érvényesíteni. Nagyon örülök, hogy ez most sikerült, és jó játékkal ilyen különbséggel nyerni tudtunk. Az emberhátrányoknál a védekezésünkre és az előnyös helyzetek kihasználására nem lehet panaszunk. Kellett a siker a csapatnak, erőt adhat a folytatáshoz.”

Szolnokon az egyformán a világ legjobb klubcsapatai között jegyzett két gárda összecsapásán az olasz gárda villámrajtot vett: alig több mint három perc elteltével 3-0-ra vezetett. Lassan éledezett, majd fel is ébredt a BL-ben címvédő hazai együttes, de hol egy, hol két góllal rendre a genovai társaság állt jobban. Egészen a negyedik negyed elejéig, amikor is a Szolnok egyenlített (7-7), majd szerb olimpiai, világ- és Európa-bajnok légiósa, a triplázó Andrija Prlainovic révén a vezetést is átvette – a meccs során első alkalommal (8-7).

A Pro Recco egyenlíteni tudott, csakúgy, mint Prlainovic újabb gólját követően, 9-8-nál is, a győztes találatot azonban a hazai gárda szerezte: az ausztrál légiós, Aaron Younger 52 másodperccel a vége előtt negyedszer is eredményes volt, ami végül szolnoki sikert eredményezett.

Hirdetés

Zalánki Gergő, a Szolnoki Dózsa játékosa: „Keményen kezdett a Recco, nehéz volt felvenni a ritmust. A centereink tudnának mesélni, eléggé szétverték őket, de nyertünk, így most ők is örülnek. Az volt a döntő, hogy elkezdtünk jól átlőni, bementek, míg nálunk Viktor feljött, jól védett.”

Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló:

B csoport:

ZF-Eger – Sabadell (spanyol) 14-5 (3-1, 4-2, 5-2, 2-0)
Gól: Rasovics 5, Hosnyánszky 2, Vlachopuolos 2, Angyal, Avramovics, Kovács G., Bedő, Hárai, ill. S. Cabanas 2, Carrillo, Gallego, V. Cabanas.

Szolnoki Dózsa–Pro Recco (olasz) 10–9 (1–3, 2–2, 3–2, 4–2)
Gól:
Younger 4, Pralinovics 3, Csuk 2, Jansik D., ill. Ivovics 4, Molina 2, Echenique, Filipovics, Aicardi.

A harmadik negyedben kilencen voltak

A nagyszünetig jól játszott az OSC, amely 3-2-re, majd 4-3-ra vezetett, viszont fordulás után a mérkőzés menetében is fordulat állt be. A Brescia előbb egyenlített, majd már nála volt az előny (4-5). Mi több, a negyedik nyolc perc elején újabb két vendéggól esett, így a hajrának 4-7-es állásnál indulhatott neki az újbudai alakulat. Az elszántság eredményeként 6-7-re felzárkózott a magyar csapat, egyenlítenie azonban már nem sikerült, a Brescia másfél perccel a vége előtt betalált, ezzel övé lett a győzelem.

Petik Attila, az OSC vezetőedzője: „Az első két negyedben kézben tartottuk a mérkőzést. Ami a harmadik negyedben történt, arra nem találok szavakat… Kontra, kiállítás, kontra, kiállítás. Utána persze hibáztunk, de az a negyed, amit tettek velünk, tönkretette az egész munkánkat, őszünket. Gratulálok a Bresciának, mert meg tudta nyerni ezt a meccset, de nem ők nyerték meg. A harmadik negyedben kilencen voltak.”

A csoport:

A-Híd OSC Újbuda – Brescia (olasz) 6-8 (1-1, 3-2, 0-2, 2-3)
Gól: Gór-Nagy, Randjelovics, Salamon, Seman, Erdélyi, Tóth M., ill.Muslim 2, Bertoli 2, Janovics 2, C. Presciutti, Vukicsevics.

Dinamo Moszkva (orosz)–Waspo Hannover (német) 9–6
Jug Dubrovnik (horvát)–CNA Barceloneta (spanyol) 9–9
Olympiakosz Pireusz (görög)–Partizan Beograd (szerb) 16–8

Forrás: MTI/waterpolo.hu

Elődöntős a Miskolc és az FTC is