Az Eger otthon, az OSC Olaszországban játszik

Shares
Az egri Bedő Krisztián (b) és a szolnoki Varga Dániel a férfi vízilabda Bajnokok Ligája (BL) hatos döntőjében az 5. helyért játszott ZF-Eger - Szolnoki Dózsa Közgép mérkőzésen. MTI Fotó: Kovács Anikó

Tavalyi Eger-Szolnök összecsapás a Bajnokok Ligájában. MTI Fotó: Kovács Anikó

A ZF-Eger házigazdaként a francia bajnok Marseille-jel, az olasz Veronával, illetve a horvát Mornar Splittel került azonos csoportba a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.

Az európai szövetség (LEN) hétfői közleménye szerint a kvalifikációban szintén érdekelt A-Híd OSC-Újbuda Bresciába utazik majd, ahol a házigazdák mellett a sorozat 2013-as győztesével, a Crvena zvezdával, valamint az elmúlt szezonban Eurokupa-döntős Szintez Kazannyal találkozik.

A második forduló négyes tornáit október 14. és 16. között rendezik, az első kettő jut tovább, majd a csoportelsőket a másodikokkal sorsolják össze, s egy oda-visszavágós párharcban eldől, melyik négy csapat csatlakozik a főtáblához, ahol nyolc együttes vár rájuk. Az elitnek már tagja a Szolnoki Dózsa-Közgép, amely a hatos döntő házigazdája lesz.

Hirdetés

 E csoport (Eger):
ZF-Eger, CN Marseille (francia), SM Verona (olasz), VK Mornar Split (horvát)

F csoport (Brescia):
A-Híd OSC-Újbuda, AN Brescia (olasz), Crvena zvezda (szerb), Szintez Kazan (orosz)

G csoport (Herveg Novi):
NC Vuliagmeni (görög), Duisburg (német), Jadran Herceg Novi (montenegrói), Waspo Hannover (német)

Hirdetés

H csoport (Rijeka):
Primorje Rijeka (horvát), CN Sadabell (spanyol), CSM Digi Oradea (román), Steaua Bucuresti (román)

(MTI)